A Meet Your Makers ma bejelentette, hogy egy új League of Legends csapatra tett szert, akik ráadásul az európai LCS-ben szerepelnek.

Meet Your Makers

A kiszemelt alakulat nem más, mint a Supa Hot Crew, akiket már korábban is szóba hoztak a Meet Your Makers-el, mivel az SHC managere jó viszonyt ápol a szervezet vezetőivel. Az SHC törekvései ellenére, végül feladta függetlenségét és csatlakozott egy biztosabb anyagi hátteret jelentő nagynevű szervezethez.

Ahogyan ilyenkor lenni szokott nem csak a névváltás volt az egyetlen új dolog a csapat életében, ugyanis fény derült az októberben távozott Matthew “Impaler” Taylor és Raymond “KaSing” Tsang kettős helyére érkezők neveire is. Egyikük egy még ismeretlen dán SoloQ játétékos Nicolai “Nisbeth” Nisbeth, míg másikuk a pár hete még Millenium színekben szerepelt Cho “H0R0” Jae-hwan. A Millenium elrontott LCS kvalifikációját követően H0R0 tehát meglehetősen gyorsan talált csapatot, ami nem is csoda, hiszen játszani jött Európába.

A MYM szinte teljes egészében megújult együttesének első hivatalos mérkőzése feltehetően csak jövőre lesz mégpedig az európai LCS első fordulójában.

A Meet Your Makers.LoL:

[flag country=”se”] Mimer “Mimer” Ahlström – Top
[flag country=”kr”] Cho “H0R0” Jae-hwan – Jungle
[flag country=”pl”] Marcin “Selfie” Wolski – Mid
[flag country=”dk”] Rasmus “MrRalleZ” Skinneholm – AD
[flag country=”dk”] Nicolai “Nisbeth” Nisbeth – Support

Forrás: WiLD MitiGaming