November harmadik hétvégéjén elkezdődött az észak-amerikai régió bővítő bajnoksága. Az első fordulóban öt mérkőzést rendeztek, erről olvashattok összefoglalót alább.

NA LCS Bővítő bajnokság

NA LCS Bővítő bajnokság

 

Mint azt már a Riot a VB után beharangozta, a 2015-ös LCS már bajnokságonként 10 csapattal fog indulni, így a már meglévő 8-8 csapat mellé még régiónként megrendezésre kerül egy többfordulós bővítő bajnokság, ami kiegészíti a ligákat még két gárdával. Ennek a tornának az első, amerikai fordulója november 15-16-án került megrendezésre.(A torna ágrajzát ITT találjátok meg.) Bemutatkozott három új shoutcaster is, név szerint PiraTechnics, egad és Azumoqt. A résztvevő csapatok között találkozhatunk ex-LCS-es nevekkel is, elég, ha a Complexity két csapatát, a Curse Academyt vagy éppen a Team Coastot nézzük. Lássuk hát, hogy alakultak az eredmények a tengerentúlon:

Zenith eSports – Final Five 1:2

Az NA régió 6. és 8. helyezettje csapott össze a következő körbe kerülésért. A párharc húzóneve a F5 felső ösvényén játszó Rhux volt, aki anno még Season 3-ban volt a Team Curse játékosa az LCS-ben. Az első meccsen azonban megállíthatatlan volt a Zenith, a dzsungelben és a középső ösvényen kialakított fölénnyel szemben semmit nem tudott tenni a Final Five. Fordulás után magukra találtak Rhuxék, és bár az alsó ösvényen egész meccsen ment az adok-kapok, a csapatharcokat az esetek többségében a javukra tudták fordítani és ezt a lendületet megtartották a harmadik, mindent eldöntő meccsre is, ezáltal továbbjutottak és 22-én játszanak a Complexity.Black ellen a második fordulóban.

Complexity.White – Monstar Kittenz 2:1

A rutin a feltörekvő fiatalság ellen: így is aposztrofálhatnánk ezt a párharcot. A Col.W összes játékosa rendelkezik LCS tapasztalattal, míg a MKZ frissen alakult az azonos nevű rangsorolt csapatból. Ennek megfelelően indult az első meccs, megalkuvást nem tűrően, fél óra alatt, halál nélkül hozta le a játékot a Col.White. A Monstar viszont nem hagyta magát, kék oldalról, háromnegyed óra alatt egy X-es meccsen kiegyenlítettek, így ezen a meccsen is jött a mindent eldöntő harmadik játszma. Ahol Kez vezetésével mindössze 24 perc alatt kivégezte ellenfelét a Complexity.White, így ők játszanak szombaton a Curse Academy ellen.

Team Coast – Call Gaming 2:0

Ha a Coast nem cserélte volna le csapatát a szezonzárás óta , akkor erőnyerőként ők várhatnának ellenfélre, azonban a csapat vezetősége máshogy döntött, jött Európából Jesiz és Impaler, Cris a Curse Academyből, Sheep az XDG-ből és inkább bevállalták, hogy a rangsorolt meccsekről próbálnak bejutni az LCS-be, azonban így is a párosítás toronymagas esélyesének számítanak az amerikai egyetemi bajnokságot nyerő Call Gaming ellen. Ennek megfelelően két, nagyon rövid meccsen simázták le az egyetemistákat Jesizék és léptek tovább a következő körbe, hogy egy hét múlva vasárnap játszanak a Team LoLPro – Fission eSports meccs győztesével.

Team LoLPro – Fission eSports 2:0

Hasonló helyzetben volt a LoLPro, mint a Coast, iszonyat mennyiségű rutinnal rendelkező csapatként, több száz csatával a hátuk mögött indultak neki a bővítő bajnokságnak, míg a Fission lelkes, de egyelőre még amatőr státuszú játékosokból áll. Ha nem is nagyon rövid idő alatt, de szépen, lassan érvényesítve a nagyobb tudásukat sikerült megnyerniük mindkét meccsüket a jól küzdő, de kulcsmomentumokban alulmaradó Fission ellen. A következő körben a Coast – Call Gaming győztesével játszanak.

Enemy eSports – Noble Truth 2:0

A nap végére maradt két újonnan alakult csapat csatája. A rangsorban második és a tizenharmadik gárdák mérkőzése izgalmasnak ígérkezett…volna, ha az Enemy nem rontja el a nézők szórakozását. Nem voltak egy súlycsoportban a felek, az ADC otter és a mides Wolfe vezérletével nagyon gyorsan rászámoltak a Noble Truth-ra, kétszer 23 perc elég volt nekik arra, hogy porba tiporják ellenfeleik LCS-el kapcsolatos álmait, és kellő önbizalommal készülhetnek a Team Fusion elleni vasárnapi, második körös mérkőzésükre.

Hozzászólások

hozzászólás