Három hét van hátra a tavaszi szezonból, lassan elérkezünk a hajrához. Innentől minden egyes meccsnek komoly tétje van, főleg az alsó szekcióban, ahol a kiesés forog kockán.

Emiatt nem kell aggódnia az H2K csapatának. Amióta supportot cseréltek (Voidle -> Ka’Sing), azóta megállíthatatlannak tűnik a Challenger Seriesből feljutott ötös, zsinórban 6 meccset nyertek úgy, hogy a topcsapatokat is legyőzték és már ott loholnap közvetlenül mögöttük a tabellán. Ha így folytatják, komoly esélyük van a szezon megnyerésére.

UOL_Hat

A Unicorns of Love sajnos továbbra is hullámzó teljesítményt mutat: csütörtökön elképesztően domináns játékkal, lényegében a földbe döngölték az addig éllovas SK csapatát, majd pénteken egy közel 50 percig tartó, rendkívül kiélezett meccsen, de végül alulmaradtak a tökutolsó MYM-el szemben. Csacsiék jelenleg a tabella közepén állnak, de a hátralevő hat párharcban bőven lehet még javítani.

Feltámadt hamvaiból az eddig szenvedő Gambit is, úgy tűnik, a csere miden, illetve a Sejuani jungle (gondolom az orosz hidegre való tekintettel jobban fekszenek nekik a jeges hősök) eredményeként már negyedikek a tabellán, 2-0-al zárták a hétvégét.

Az Elements csak az MYM-et tudta megverni, az SK-től simán kikapott, a Fnatic szintén 2-0-az zárta a hetet és az SK botlása miatt immáron holtversenyben állnak az első helyen. A Giants egyelőre nem találja a formáját, 0-2-be mentek ezen a hétvégén is.

Jövő héten ismét lehetőség nyílik Csacsiéknak feljebb küzdeni magukat a tabellán, csütörtökön a Roccat, pénteken az Elements az ellenfél. Mindkettő verhető csapat. Az igazi izgalmak azonban az utolsó két hétre maradnak, hiszen az előttük levő négy csapatból hárommal akkor találkoznak, az még rendesen megbolygathatja a tabellát.

Az állás:

  1. Fnatic, SK 9-3
  2. H2K 8-4
  3. Gambit Gaming 7-5
  4. CW, UOL 6-6
  5. Elements 5-7
  6. Giants, Roccat 4-8
  7. MYM 2-10