sswroyal

Az Imagine Dragons együttese még valószínűleg nem koncertezett a szöuli világbajnoki stadionban, most vasárnap azonban ez is megváltozik. A 2008-ban alakult rockbanda írta ugyanis a League of Legends világbajnokság himnuszát, amit a vasárnapi döntő felvezetőjeként élőben fognak előadni kb. 45.000 ember előtt. A Warriors című számot közösen készítették a játékot fejlesztő Riot Games csapatával és az elmúlt 1 hónapban több mint 16 millióan nézték meg – maga a klip, a zene, a szöveg zseniális lett, érdemes megnézni.

A résztvevők azonban inkább az őket követő eseményekre lesznek kíváncsiak: a két döntőbe jutott csapat, a koreai Samsung White és a kínai (tavaly is döntős) Star Horn Royal Club mindent eldöntő összecsapására. A tét nemzetközi hírnév, vb cím és egy kis aprópénz, 1 millió dollár. A hype nemzetközi szinten még nagyobb, mint tavaly, és tavalyhoz képest idén Budapesten ÉS már több vidéki nagyvárosban is mozivásznon lehet majd szurkolni egy kis popcorn és kóla kíséretében. Akinek persze nincs kedve ezért vasárnap reggel felkelni (a show fél 9-kor kezdődik), azok természetesen streamen is követhetik az eseményeket akár a Youtube-on, akár a Twitchen. A 13 hivatalos közvetítő nyelv közben 16-ra duzzadt, reméljük, hogy jövőre már a magyar is ott szerepel a listán (nem hivatalosan persze lesz magyar nyelvű kommentár a Lurdyban).

Hivatalos nézettségi számok még nincsenek az eddigi meccsekről, nem hivatalos adatok szerint már az elődöntőket is többmillióan nézték egyszerre, így nagy esély van arra, hogy a tavalyi 32 milliós nézettség idén még feljebb kúszik. Főleg úgy, hogy a minap az ESPN bejelentette, hogy a 3. számú csatornájukon élőben közvetítik a döntőt

Idén se lehetett felvenni a versenyt az ázsiai országokkal

A csoportokból továbbjutó legjobb nyolc csapatból 3 koreai, 3 kínai és 2 Észak-amerikai volt, Európa mindhárom csapata kiesett már a csoportkörben, ennekvalószínűleg mentális okai voltak. A negyeddöntőt azonban már egyik amerikai csapat se élte túl, a Team SoloMid és a Cloud 9 is elvérzett a koreaiak ellen (azt már nem tudjuk meg, hogy a kínaiak ellen lett volna-e esélyük). A legjobb négybe már két koreai és két kínai csapat jutott be, ráadásul az elődöntőben egymás ellen kellett vívniuk, így tavalyhoz hasonlóan idén koreai-kínai döntő lesz.

A kistestvér legyőzte a nagyot

A koreai elődöntő a torna toronymagasan két legesélyeseb csapata, a Samsung White és a Samsung Blue között zajlott, sokan – köztük én is – ezt vártuk az év meccsének. Ehhez képest a kistestvérnek számító White nagyon gyorsan, 3×30 perc alatt, gyakorlatilag átgázolt a Blue csapatán és a mutatott játék alapján a döntőt is hasonlóan gyorsan fogják lezavarni.

A csapat egy év alatt óriási fejlődésen ment keresztül: tavaly a csoportkörből se jutottak tovább, idén viszont összesen egyetlen meccsen kaptak ki, a TSM tudott egyszer nyerni ellenük (az a párharc végül 3-1-es White győzelemmel végződött). Ráadásul akkora champion poollal rendelkeznek, hogy lehetetlen jól bannolni ellenük (egy mérkőzésen mindkét csapat 3-3 hőst tilthat ki, a White top lanere, Looper 13 meccs alatt eddig 9 különböző hőssel játszott – a szerk.).

Az első csapat, amelyik két egymást követő évben döntőzhet

A Star Horn Royal Club közel volt ahhoz, hogy idén ki se jusson a világbajnokságra és ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a tavalyi döntő óta gyakorlatilag teljesen kicserélődött a csapat, Uzi-t leszámítva minden pozícióban új játékosok vannak. Ráadásul ők az egyetlen csapat, amelyik a negyeddöntőben és az elődöntőben is csak 5. meccsen tudta eldönteni a továbbjutást. Ami egyfelől rossz, hiszen így úgy tűnhet, hogy nem stabil a csapat játéka, másfelől viszont előny lehet, ha elnyúlik a döntő. Tavaly a döntőben egy másik koreai csapattól, az SK Telecom T1-től kaptak ki, sima 3-0-ra, egyértelmű, hogy idén ezt szeretnék elkerülni.

Esélyek

A Samsung White fejezi be a leggyorsabban a meccseit az egész vb-n, nekik van a legnagyobb champion pooljuk, nagyon agresszíven játszanak már a játék elejétől és elképesztő az összehangoltság a játékosok között. Minden esély mellettük szól, ha nem veszik félvállról a meccset és nem nézik le az ellenfelet (ami egyébként jellemző rájuk), akkor sima 3-0 lesz. A Royal Clubnak csak akkor lehet esélye, ha nagy veszteségek nélkül eljut 25-30 percig a meccseken, vagy még agresszívebben játszik az első pár percben és a hógolyó effektus alapján ők fejezik be 25 perc alatt a meccset.

SHRCVSSSW.png

Vasárnap délelőtt tehát új bajnok születik, a kérdés már csak az, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is koreai, vagy a League of Legends vb-k történetében először kínai csapat állhat fel a dobogó legfelső fokára? Egy dolog biztos: bárki is nyer, mind az öt játékosuk kelleni fog a közel 35 kg-os kupa felemeléséhez.