Igaz, hogy még csak március van, de nyugodtan elkönyvelhetjük: ennél izgalmasabb és fordulatosabb meccs idén már valószínűleg nem lesz. A Unicorns of Love úgy verte el a Fnaticot, hogy kétszer is nagyjából 100 hp-ja volt a saját Nexusuknak. Nehezen találni erre szavakat, inkább nézzétek meg.

Ráadásul külön öröm, hogy Csacsiék csütörtökön elverték a Copenhagen Wolves csapatát is, szóval 2-0-al zárták a hetet, és akár a tabella 3. helyére is odaérhetnek. A hét másik nagy meglepetése, hogy az eddig szárnyaló H2K pont a tabella alján szenvedő Elements ellen kapott ki. Úgy tűnik, mégis meg lehet verni őket. 🙂 Az SK sima 2-0-al zárt, ha csak egy meccset is megnyernek a jövő héten, bajnokok, de ezt már nagyjából most könyvelhetjük. Azért befért még egy meglepetés: az MYM elverte csütörtökön a Gambitet, ezúton is köszönjük szépen nekik, a Gambit erős vetélytárs most a tabellán J

Két meccs van hátra a tavaszi alapszakaszból. Csütörtökön az Unikornisok az ellen a Gambit ellen játszanak, amelyikkel teljesen megegyezik az eddigi mérlegük (9-7), pénteken pedig a jelenlegi harmadik H2K lesz az ellenfél. Papíron még van esély befogni őket, de ehhez az UOL-nak mindkét meccset nyernie, míg az H2K-nek mindkettőt buknia kéne. A remény azért ott van, hiszen csütörtökön az H2K a Fnatic ellen játszik.

Az már biztossá vált, hogy az UOL ott lesz a rájátszásban, azonban az se mindegy, hogy hanyadik helyről vág neki. A tabella még mindig kiélezett, 2-0-s hétvégével bárki lecsúszhat, vagy éppen előreugorhat akár két helyet is. A rájátszásba az első hat csapat jut be, ahol king of the hill módban játszanak a végső győzelemig, ez alapján kapnak majd pontokat a szezonért. A tabella első két helyezettje az első körből kimarad, a 3. helyezett játszik a 6. csapattal, a 4. az 5. ötössel.

A tabella alján is vannak izgalmak bőven: a 7. helyezett csapat nem kerül be a playoffba de nem is esik ki. A 8-9. csapatnak a bennmaradásért kell majd játszania a Challenger Series 2-3. csapatával, míg a 10. helyezett LCS csapatot automatikusan váltja a CS bajnoka. Matematikailag az Elements-Roccat-Giants-MYM négyesből még bárki kieshet, de utóbbi kettő van a legnehezebb helyzetben. Jövő héten minden kiderül.

A tabella állása:

  1. SK 13-3
  2. Fnatic, H2K 11-5
  3. UOL, Gambit 9-7
  4. CW 7-9
  5. Elements, Roccat 6-10
  6. Giants, MYM 4-12