Az első hét után számos kérdés merült fel League of Legends európai porondján: vajon a Fnaticnak csak szerencséje volt és most jön a lejtő? Vajon a frissen feljutott Giants tényleg ennyire jó? És hogy fognak teljesíteni az Unikornisaink? Nos, mindenre választ kaptunk.

Csütörtökön elég korán játszott a Unicorns of Love, mindjárt a második meccs az övék volt, éppen az első hetet 2-0-al záró Giants ellen, így jogos volt a kérdés: vajon mennyire lesz nehéz ez az összecsapás? Hát, őszintén, semennyire, Pepiineroéknak esélye se volt, már a Pick/Ban fázisban kikaptak. Először mutatkozott be az EU-ban Rek’Sai Kikis kezei alatt, a 8-0-10-es végeredménye pedig azt hiszem, magáért beszél. Vizicsacsiék szűk fél óra alatt befejezték a meccset és övék a forduló, ha nem az idei szezon eddigi legszebb teamfight-ja is!

Pénteken már az SK volt az ellenfél és ezúttal sajnos ők voltak a jobbak, igaz, egy kis szerencse is kellett nekik a Baron harcnál, különben ennél jóval szorosabb lett volna a vége. Csacsiék így 1-1-el zárták a 2. hetet is, ezzel jelenleg holtversenyben a 4. helyen állnak.

sk_uol

A Fnatic henger folytatódott, bár kicsit döcögősebben nyertek, mint az első héten: csütörtökön a Roccat ellen izzadtak meg, pénteken pedig a Gambiten kellett átverekedniük magukat, de Yellowstar vezényletével sikerrel vették mindkét akadályt, így 4-0-al vezetik a tabellát. Mellettük egyedül az SK Gaming 100%-os még, eddig nagyon stabil a játékok, az ADC-jük, Forg1ven ki is jelentette, hogy „by far” ő a legjobb ADC az európai mezőnyben 🙂 (mondjuk van mire alapoznia, 4 meccs alatt 0, azaz nulla halál eddig, tökéletes KDA-ja van)

A H2K magára talált, míg a Giants kicsit visszavett a lendületből, érdekes, hogy a három Challenger Series-ből feljutott csapat (ők ketten + az UOL) állnak holtversenyben a 4. helyen.

Rekkles és az Elements jelenleg az LCS létező legunalmasabb csapata, igaz, ettől függetlenül hozzák a kötelezőt, bár vért izzadtak a Roccat ellen, több mint 1 órás meccs volt. Várom, hogy Rekkles egyszer végre ne Graves-t pickeljen. UNCSI!

Jövő héten csütörtökön kb. 19 órától az UOL ellenfele a Fnatic lesz (vajon Csacsiék lesznek az elsők, akik megszerzik a Fnatic skalpot?), pénteken pedig a CW ellen játszanak, azt a meccset kötelezően hozni kell.

A tabella állása:

  1. Fnatic 4-0
  2. SK Gaming 4-0
  3. Elements 3-1
  4. H2K 2-2
  5. Giants 2-2
  6. Unicorns of Love 2-2
  7. Copenhagen Wolves 1-3
  8. Meet your Makers 1-3
  9. Roccat 1-3
  10. Gambit Gaming 0-4

Hozzászólások

hozzászólás