Nagyjából fél évvel ezelőtt már találkozhattatok hasonló című cikkekkel, aminek a vége az Alliance League of Legends csapatának bejelentése lett.

A Szeupercsapat

Nos nagyon úgytűnik a nyári LCS szezon előtt sem maradunk európai szupercsapatról szóló találgatások nélkül. Eddig csak az amerikai csapatok kezdtek el mozgolódni, de tegnap Európa egy nap leforgása alatt bepótolta a lemaradását, sőt túl is szárnyalt minden eddigi elképzelést.

Fontos leszögezni az elején, hogy csak úgy mint tavaly októberben ezúttal is minden egyelőre csak a csapatokhoz közelálló emberek bizalmas információira alapul, de ha összerakjuk a kirakós elemeit, akkor valójában körvonalazódni látszik a szupercsapat 2.0.

Minden az LCS kvalifikácó előtt kezdődött, amikor a Copenhagen Wolves AD-ja [flag country=”gr”] Konstantinos „Forg1ven” Tzortziou már akkor a szétválás lehetősgéről beszélt Facebook oldalán, igaz ez csak a vereséggel záródó selejtező esetén lépett volna életbe. Ettől függetlenül nem csak ez állhatott a posztja hátterében, mivel a Forg1ven levette a CW prefixet a neve előt és HELLAS-al helyettesítette azt, amit még egy teljesen új ranked csapattal fejelt meg  több LCS játékos társaságában. Ezen értesülést a dán szervezet vezetője sem megerősíteni sem pedig cáfolni nem akarta, mondván a játékosok még a pihenőjüket töltik.

 

 

A Rest in Pepperonis nevet viselő ranked csapatban a görög játékoson kívül megtaláljuk még [flag country=”no”] Tritin „k0u” Lam-ot, a Ninjas in Pyjamas duóját [flag country=”no”] Erlend „Nukeduck” Holm-ot, [flag country=”es”] Alfonso „Mithy” Aguirre Rodriguez-t, valamint [flag country=”ru”] Alexey „Alex Ich” Ichetovkin-et is, akit már második alakommal hoznak szóba egy ilyen csapattal kapcsolatban.

Alex Ich személye nagyban megkérdőjelezhetné a dolog valódiságát, de az Esports Heaven forrásai szerint Alex top laner-ként szeretné újra kezdeni, amit már az első esetben is olvashattunk. A nevét eltitkoló személy szerint az orosz 2013-ban is  rendkívül közel volt a váltáshoz, de az utolsó pillanatban meggondolta magát, viszont idén már többet szeretne lenni a feleségével és kislányával ezért szinte biztos a váltás és a Challenger mezőnybeli szereplés.

Ez a bizonyos forrás viszont azt is tudni véli, hogy Challenger szereplés helyett már nyártól az LCS-ben szerepelne a csapat, amivel nem kellene feladni a világbajnoki szereplés lehetőségét sem. Mindezt szinte 100% a Ninjas in Pyjamas színeiben tehetnék meg, mivel az újabb elbukott kvalifkiáció után nincs maradása a korábbi alakulatnak. Az LCS szereplés viszont k0u esetében nem jöhetne össze a korhatár miatt, ezért láthatjuk [flag country=”se”] Johan „Hulberto” Johansson-t is a csapat profiljában.

A történetet csak mégjobban alátámasztja a NiP most már csak korábbi AD-ja [flag country=”cz”] Aleš „Freeze” Knežínek, aki Twitterén jelentette be, hogy többé nem tagja a csapatnak, mivel Forg1ven érkezett a helyére. A teória egyik része tehét már megvalósult, így már csak két nyitott kérdés marad. Elsőként, hogy a NiP be akarja-e vásárolni magát az LCS-be, illetve Alex ezúttal elkötelezi-e magát a váltás mellet?

Forrás: WiLD MultiGaming