Az Origen.GG pár perccel ezelőtt hivatalosan is bejelentette első három játékosát a már eddig is biztos Enrique „xPeke” Cedeño Martínez mellett.

Origen

A sokáig tartó találgatások után végül december 5-én érkezett az Fnatic hivatalos bejelentése, miszerint az Alliance-ba távozó Martin „Rekkles” Larsson mellett Enrique „xPeke” Cedeño Martínez és Lauri „Cyanide” Happonen is elhagyja a narancs-feketéket. Cyanide ugyan a visszavonulás mellett döntött, de régi csapattára xPeke a folytatást választotta, mégpedig egy saját név alatt.

Az új csapat az Origen nevet kapta és egy héttel a hivatalos indulás után már készen is voltak az új játékosok bejelentésére. Erre ugyan erre majd egy újabb hetet kellett várni, de xPeke nem húzta tovább az időt és megnevezte első három játszótársát, amivel nem mellesleg elég alaposan kifogta a szelet volt kenyéradója az Fnatic vitorlájából.

AD pozícióba az egyik legnagyobb tehetségnek számító dán Jesper „Zvanillan” Svenningsen érkezett, akit csak Niels néven emlegetnek SoloQ neve miatt. Zvanillan eddig a Challenger ligában szerepelt, legutóbb például az SK Gaming Prime-ban. Mellette Support pozícióba egy másik spanyol Alfonso „mithy” Aguirre Rodriguez tűnik fel, aki egy hat hónapos Riot Games eltiltást követően tér vissza a profi közösségbe, reményei szerint legalább akkora sikerrel, mint azt a LemonDogs-al tette 2013-ban. Ebben segítségükre Maurice „Amazing” Stückenschneider lesz, aki a Team SoloMid-ben tett eltöltött hat hónap után ismét Európában próbál szerencsét.

Az Origen.GG ugyan még nem teljes, de vélhetően hamar lehull a lepel az ötödik játékos kilétéről is, mivel január 20-án már megkezdődnek a Challenger Series tavaszi kvalifikációi.

Az Origen.GG:

[flag country=”de”] Maurice „Amazing” Stückenschneider – Jungle
[flag country=”es”] Enrique „xPeke” Cedeño Martínez – Mid
[flag country=”dk”] Jesper „Zvanillan” Svenningsen – AD
[flag country=”es”] Alfonso „mithy” Aguirre Rodriguez – Support

Forrás: WiLD MultiGaming