Az ASUS Republic of Gamers bejelentette az OC Showdown 2015 rendezvényt. Ma kezdődik a világ legjobb extrém és amatőr túlhajtóinak globális versenye.

OC2015 banner_1000x450-01

Az ASUS Republic of Gamers (ROG) ma bejelentette az OC Showdown 2015 első fordulóját. Ez egy olyan online verseny, amelyre a világ minden tájáról jelentkeznek a túlhajtással profi vagy amatőr módon foglalkozó sportolók, hogy a hírnév kivívása és a csábító díjak elnyerése érdekében összemérjék a tudásukat.

Az ASUS ROG két bajnokságot szervezett, mindkettő három-három fordulóból áll. A fagypont alatti túlhajtók az Extreme bajnokságban indulnak; itt partnerként közreműködik a HWBOT.org, illetve az Intel, a G.Skill, az Enermax és a der8auer Extreme Cooling Components (8ECC). A többi versenyző a Formula bajnokságban nevez, olyan partnerekkel, mint az Intel, a HyperX és az Enermax.

A versenyzők fordulónként gyűjtik a pontokat, és a kör végén elért eredményeik alapján nyerhetnek díjakat. Az egyes körök nyereményei mellett az egyes bajnokságok összesített győztese nagydíjat kap.

ROG_OC_Showdown_2015_Series_framework
Mindkét bajnokságba bárhonnan lehet nevezni, de a fordulók elindulása után a két bajnokság között már nincs átjárás a versenyzők számára. Az Extreme bajnokság résztvevőinek szervezett első forduló ma indul, és 2015. március 2-ig tart. A Formula bajnokság első fordulója március 6-án kezdődik és 2015. április 6-ig tart. A teljes részvételi szabályzat, a bajnokságokon való részvétel feltételei, illetve a soron következő fordulók dátumai a verseny weboldalán, a következő címen találhatók meg: OC eSports

Az Extreme és a Formula bajnokság díjainak együttes értéke 8500 USD. A bajnokságok résztvevőit arra bátorítjuk, hogy eredményeiket és megjegyzéseiket a Twitteren és a Facebookon is publikálják az @ASUS_ ROG #OCShowdown hashtag alatt.

 

Extreme bajnokság

Az Extreme bajnokságba azokat a versenyzőket várjuk, akik fagypont alatti hűtést használnak a legextrémebb túlhajtási eredmények eléréséhez. A felhasznált hűtőrendszer tekintetében semmilyen korlátozás nincs; az Extreme indulók szabadon építhetnek bármilyen – például szárazjeges vagy folyékony nitrogénnel működő berendezést.

Az Extreme bajnokságban az ASUS, ASUS ROG vagy ASUS TUF termékválasztékába tartozó Z97 vagy X99 alaplapokkal kell minél nagyobb teljesítményt elérni. A 3D teszten ASUS, ASUS ROG vagy ASUS Strix grafikus kártyákkal vehetnek részt a túlhajtók. Az Extreme versenyszabályzat itt érhető el: Extreme

 

Formula bajnokság

A Formula bajnokságba azokat várják, akik úgy szeretnek túlhajtani, hogy közben a hőmérő higanyszála ne zuhanjon 0ºC alá – vagyis akik csak lég- és vízhűtést használnak. Itt bárki részt vehet egy ASUS, ASUS ROG vagy ASUS TUF Z87 vagy Z97 alaplappal. Ugyanúgy, mint az Extreme bajnokságban, a 3D teszten ASUS, ASUS ROG vagy ASUS Strix grafikus kártyákkal lehet indulni. A Formula bajnokság teljes szabályzata itt található: Formula

ASUS ROG Facebook
ASUS ROG Twitter