Újabb tartalommal gazdagodott a PBE! A 2/13-mal fémjelzett frissítésben Mordekaiser és Veigar megkapja a beharangozott változtatásokat, Tristana új töltőképet és ikont kap, feljavításra került az Idézők Szurdoka, és még temérdek új tartalom. Részletekért olvass tovább!

(Figyelmeztetés: A PBE tartalom képlékeny és kísérleti jellegű – a jelenlegi állapot nem reflektál teljes mértékben arra, amilyen állapotban az élő szervereket fogja elérni. Kérjük, e szempontok alapján bontakozzatok jóslatokba.)

 

Tristana új töltőképe

Hogy hűen tükrözze Tristana jelenlegi állapotát, a már korábban napvilágot látott töltőképet kissé átdolgozták, és most teljes pompájában tündököl a tesztelői környezetben.

Összehasonlítási alapnak íme az 1/22-es változat (balra), illetve a kész mű (jobbra).

 

Animált DJ Sona és bannerei

DJ Sona  – ahogyan Pulzustűz Ezreal és Lélekőr Udyr – is megkapta az animált hőskinézet képet, valamint három bannert is, ami az idézői profilján jelenik meg a DJ Sona tulajdonosoknak. Természetesen válaszható, hogy kinek melyik.

 

Módosítások az Idézők Szurdokában

Apró változásokat eszközöltek az Idézők Szurdokában; most már kevésbé sötét, és egy kicsit teltebb színeket tartalmaz.

    
    
    
    
A szemfülesebb olvasók láthatták, hogy a Sárkány völgyében egy motívum található. Játéktechnikai szempontból semmi változás, csupán kozmetikai elem.

 

Veigar Eseményhorizontja

Ahogyan azt láthatjátok majd a cikk végében, Veigar Eseményhorizontja is kapott frissítést. A 0.75 másodperces késleltetést, és a figyelmeztető jelzéseket láthatjátok:

 

Gonosz Mikulás Veigar, Főellenség Veigar, és Kobold Veigar is rendelkeznek egyedi verzióval:

Balansz változások

( * Emlékeztető *: A PBE szerver egy olyan tesztelői környezet, ahol új, kísérleti, és néha radikális változások történnek. Amiket lentebb láthatsz, hiányosak lehetnek mind tartalomban, mind változtatásokban, amik még nem lettek a PBE-hez hozzáadva – ne veszítsd el a fejed! Ezek nem hivatalos közzétételek. )

Hősök

Mordekaiser [a változások részletezése, illetve a hozzájuk fűzött magyarázat megtalálható itt ]

  • Alap életerő regeneráció visszaállítva 1.6748-ról 0.6748-ra
  • Vasember (passzív)
  • Most már nem a a kiosztott sebzés, hanem a maximum életerő alapján adja a pajzsot Mordekaiser a maximális életereje egy részét ideiglenes pajzsként kapja meg ha egy képessége ellenfelet sebez. A pajzs maximum ereje (90+30Xszint) életpont. Ha már 5 másodperce nem vesz részt a harcban, a pajsz másodpercenként 3%-ot csökken. A minionokba sebzésből kapott érték csak 30%.
  • A képességek után kapott értékek az egyedi leírásokban láthatóak
  • Tüskés buzogány (Q)
  • Sebzés csökkentve 80/110/140/170/200 (1.0 Bónusz sebzés) (.4 varázserő)-ről 80/105/130/155/180 (1.6 bónusz sebzés) (.3 varázserő)-re
  • Az elkülönített célpontba sebzés csökkentve from 132/181.5/231/280.5/330 ( 1.65 bónusz sebzés) (.66 varázserő)-ről 132/165/198.0000/231/264  (1.6 bónusz sebzés) (.5 varázserő)-re
  • Töltési idő csökkentve 8/7/6/5/4-ről 7/6/5/4/3-re
  • Életerő költség csökkentve 25/32/39/46/53-ról 12/16/20/24/28-re
  • 75 extra távolságot kapott a Q képesség
  • Mordekaiser a maximum életerejének a 4%-át kapja meg ideiglenes pajzsként ha eltalál egy célpontot (Duplázódik elszigetelt célpontnál)
  • Acélszív (W) 
  • A pajzs erősödése csökkentve .2 varázserőről .15 varázserőre
  • Életerő költség csökkentve 26/32/38/44/50-ről 18/22/26/30/34-re
  • Új effekt Szövetségesre varázsolva Mordekaiser is megkapja a képességet. Morde és szövetségese 60 bónusz mozgási sebességet kap ha egymás felé mozognak.
  • Mordekaiser a maximum életereje 1%-át kapja ideiglenes pajzsként minden egyes egység után, akit az Acélszív megsebez.
  • A pusztítás ökle (E)  
  • Erősödés csökkentve .6-ról .5-re
  • Életerő költség csökkentve 24/36/48/60/72-ról 20/24/28/32/36-ra
  • Mordekaiser a maximum életereje 4%-át kapja ideiglenes pajzsként minden egyes célpont után, akit a a Pusztítás ökle megsebez
  • Mennyország tourist (R) 
  • Amíg a szellem életben van, Mordekaiser a célpont 30% varázserejét és 25% bónusz életerejét kapja meg
  • A szellem 25/50/100 bónusz sebzést és  Mordekaiser bónusz életerejének 15%-át kapja meg
  • Mordekaiser maximum életerejének 2%-át kapja ideiglenes pajzsként másodpercenként



Veigar – [A változtatások részletes magyarázatát megtaláljátok itt]

  • Baljós gömb (Q) :
  • Q most már egy skill shot (ügyességen alapuló képesség), ami a második eltalált célpontnál áll meg
  • 1 varázserőt kap minden egyes megölt egységért
  • Távolság növelve 650-ről 850-re
  • Töltési idő változtatva 8/7/6/5/4-ról 7/6.5/6/5.5/5-re
  • Sötét anyag (W) :
  • Manaköltség csökkentve 70/80/90/100/110-ről 70/75/80/85/90-re
  • Töltési idő csökkentve 10/9.5/9/8.5/8-ra (minden szinten 10 volt)
  • Eseményhorizont (E) :
  • Most 0.75 másodperces késleltetéssel és figyelmeztető animációval jelenik meg a fal
  • Manaköltség csökkentve 80/90/100/110/120-ról 80/85/90/95/100-re
  • Töltési idő csökkentve 20/19/18/17/16-ról 18/17/16/15/14-re
  • Távolság növelve 650-ről 700-ra
  • Ősrobbanás (R) :
  • Erősödés csökkentve 1.2-ről 1-re
  • Manaköltség csökkentve 125/175/225-reől 125-re
  • Töltési idő csökkentve 130/110/90-ről 120/100/80-ra

Xerath

  • Sokkoló gömb (E) maximum kábítási idő csökkentve 2.25-ről 1.75-re
Idézői varázslatok

Sújtás

  • Távolság csökkentve 760-ról 500-ra.
  • Használatának típusa  középpont-középpontról szél-szélre változtatva
    Röviden és tömören ez azt jelenti, eddig a képesség hasznlatakor a célpont hitboxjának középpontjának és a képesség aktiválásakor a kurzor középpontjának egy pontba kellett esnie. Ez most a távolsági gyengítés miatt megszűnik, és elég csak épp egy kicsi közös tartományak lennie, hogy használható legyen. Ez lényegi változást nem tartalmaz a szörnyek ellen, hiszen azok óriási hitbox-szal rendelkeznek, ez egy gyengítés a túlságosan mobilis, csúszkálós (Vi, Lee Sin) hősök túlságos megbízhatósága ellen lett eszközölve (a hősök hitboxja – cho’ gath-ot kivéve – relatíve kisebb, mint a szörnyeké).