Üdv, idézők!

A következő frissítésben két különleges reworkkel gazdagodhatunk, két igazán eltérő karakterre szabva. Sokan szeretik, sokan megvetik ezeket, én például mindkettővel élvezem a játékot. Íme Xin Zhao és Azir hősfrissítése! 🙂

 

Xin Zhao

Kezdjük is mindjárt demáciai barátunkkal, akit viszonylag sokan játszanak, főleg alacsonyabb divíziókban. Alapvetően szerintem nincs vele semmi baj, hiszen megannyi aa-n alapuló közelharci hős van, és ennek a stílusnak is megvan a maga ötletessége, a maga nehézsége is. Xin viszont az utóbbi időben abba a helyzetbe került, mint amelyben pl. egy másik alaptámadást használó dzsungeles, Yi régóta szenved. Rangsorolt játékokban többször is olvasom, hogy akár sikeres, akár sikertelen az a Yi, megkapja a maga oltogatását, hogy “jobbklikk noob champ”. Van benne valami, de véleményem szerint hozzá is kell skill, és bizony lehet vele veszíteni. De térjünk viszza Xin Zhaora, akivel, úgy érzem, mostanában hasonló lett a helyzet. A kombója – ahogy a Riot emlegette – nem túl izgalmas, nem elég váratlan, túl kiszámítható.

A most következő frissítés pontosan ennek szól – minden erősségét megtartotta még különlegesebb formában, sőt új erősségekkel is rendelkezik. Ezeknek viszont több kombinációs lehetősége van, melyeknek sikeres végrehajtása kis mértékben nehezedik. Először is, elbúcsúzhatunk a régi Kihívástól, mely az ellenfél páncéljának egy részét figyelmen kívül hagyta. Új passzívja a W képességéről került át ide, tehát minden harmadik alaptámadása kritikus csapás lesz, és gyógyítja hősünket. A Q átvészelte a frissítéseket, megmaradt a régi formájában: a 3. támadás a levegőbe löki a célpontot. (Itt említeném meg, hogy maga a hős kinézete nem változik majd, viszont egyes képességei pl. a Q új animációt kapott.) A W aktívja átkerült az E képességre, mely a ráugrást követően ad támadási sebességet.

Az új W egy skillshot, amely nagyban hasonlít Rengar karmolászására 🙂 . A különbség a hatótávban van: az első, területi suhintás kisebb ívben történik, az egyenes ütés azonban figyelemre méltó hatótávval bír, és lassítja is az eltalált ellenfeleket. Hatóterülete miatt viszont meglehetősen nehéz vele betalálni, némi gyakorlást igényel. Az ultira is elmondható, ami az egész átdolgozásra: megmaradt, ami jó, és újabb erősséggel gazdagodott. Bár a kihívás megszűnt, a régi rendszerhez hasonlóan az utoljára megtámadott ellenfelet nem löki hátra, a többieket viszont igen, ráadásul elég messzire. A változás az utóhatásban van. A hátralökés területén belül Xin (a legfelső ábrán látható módon) létrehoz egy vele együtt mozgó területet, amelyen kívülről érkező sebzést ő figyelmen kívül hagyja, nem szenvedheti el. Lényegében egy kör alakú, mozgó szélfalról beszélünk, melynek azonban viszonylag nagy a hatótávja, így némi kockázatos közelséget tartva könnyen ki lehet játszani. A fal csupán néhány másodpercig tart ki.

Az új Xin Zhao játékmenetéről itt egy videót is megtalálsz (angolul értők előnyben).

 

Azir

A shurimai mágus helyzete régóta nagy kérdés, hol túl erős volt, hol használhatatlan. A kombói nem vesztettek egyediségükből, izgalmasságukból, de erejükből néha igen. A soron lévő frissítésben Azir eszköztárán még jobban áthelyeződik majd a hangsúly a támadási sebességre, a varázserő mellett. A császár homokkatonái mindig is jól tudták zónázni az ellenfelet, a Q képesség még inkább, de nem tudták (szerintem) megfelelő idő alatt kiosztani a szükséges sebzést, mivel az eléggé helyhez kötött. Térjünk rá tehát az átdolgozásra, melyben a homokkatonák rohamozásának hatótávja csökkent (!), így Azir mostantól jelentősen kisebb területen tudja majd kontrollálni az ösvényét. Ha serege azonban eléri az ellenség vonalát, gyorsan elvégzik a munkájukat; a katonák továbbra is két töltést tárolnak, de élettartamuk megnőtt így három is fenntartható ezekből: ilyenkor Azir elképesztő mértékű támadási sebességet kap. Ha megfelelő arányban koncentrálunk tehát az attack speedre és az AP-ra is, elképesztő dolgokra lehetünk vele képesek.

Az E képesség pajzsát mostantól mindig megkapjuk, függetlenül attól, hogy ellenfélbe ütköztünk-e vagy sem. Az előbbi esetben persze kimérjük rájuk az adott sebzést, ahogy régen, sőt egy új katonát is megidézünk vele. A jól megszokott ulti nem változott.

Összességében jó hatással lesz a játékra Azir frissítése, talán egyértelműbbé válik, hogy mire képes és mire való jól ismert sivatagi galambunk. Ha mélyebben is érdekel a téma, itt hallhatsz róla bővebben (sajnos továbbra is angolul).

Mindenkinek szép hétvégét, jó játékot! 🙂