Üdvözlet, idézők!

A tavalyi szezon újdonsága volt, hogy az év közepén is bevezettek egy nagyobb mértékű változást a szurdokban, ezt a hagyományt idén is folytatják. Az alábbiakban a 7.8-as szezonközi frissítés fontosabb újdonságairól olvashattok pár szót.

Entek, vaddisznók, zöld pacák, előre!

Az első fontos változás a tankokat érinti. Jól tudjuk, hogy apróbb változtatásokat már végeztek pár tankon (például Cho’Gath ultija), de most 3 tankot is frissítenek. Ez nem jelent teljes átdolgozást, csupán pár képesség megújítását, cseréjét.

Sejuani: mindenek előtt, kap egy kisebb kinézetbeli változást, amely szerintem nagyon király. Persze nem ez a legfontosabb, hiszen – véleményem szerint  – ő kapja a legnagyobb falatot a tankok frissítéséből. Eddig az ultija volt a legnagyobb (igazából az egyetlen) fegyvere a harcok uralására – mostantól a passzívja lesz. Ő és a közeli szövetségesek a támadásaikkal halmozzák a Fagyasztás jelzőit, amiknek van maximális mennyisége. Ennek elérésekor Sejuani elkábíthatja őket csupán egy kattintással. Ennek köszönhetően az R most már nem kábít, hanem egy nagy kiterjedésű területen lassítja a népeket, ezzel teret adva a csapatnak a fagyasztgatáshoz. Mikor a Q-val a tömegbe ront, sebzéscsökkentés kap, és nem lassítható egy rövid időre. Az északi szelek buzogánya mostantól a kijelölt irányba támad – természetesen a jól megszokott területi sebzés is marad.

Maokai: 3 képességét érte el a változás szele. A passzív Elszívó varázs mostantól varázselszívó képesség lesz, és nem tölteteket gyűjt, hanem töltési idővel rendelkezik. Az E képességgel megidézett facsemete lényegében egy jelentős buffot kap, miszerint a bokorban elhelyezve és célpontot találva megnövelt sebzést okoz. Ez dzsungeles és felső ösvényes pályafutása során is hasznos segítség lesz a bújócskázók ellen. A legnagyobb változást a vadonatúj R, a Természet ölelése jelenti, mely véleményem szerint gyengítés a régi Bosszúszomjas örvényhez képest. Maokai elindít egy lassan haladó, de egy egész ösvény széles indasokaságot, mely szorgalmasan halad a kijelölt irányba… ja, a lényeget elfelejtettem! 🙂 Az összes, útjába eső ellenfelet a földbe gyökerezteti.

Zac: a játéktervezők kicsit izgalmasabbá és egyedibbé kívánták tenni az eszköztárát, így a Q és R képességei (további) tömegirányítási lehetőséget kapnak. A nyúlós csapásból Nyúlós csapások lettek, mellyel kilőheti ragacsos kezét, és ha talált, akkor a célpontot és következő alaptámadással eltalált ellenfelet egymás felé ránthatja. A pattogós ulti elsütésekor nyomva tarthatja a billentyűt, így nagy kiterjedésű tócsává válik, és felengedéskor a kijelölt helyre ugrik az összes rajta tocsogó ellenféllel.

Dzsungelszörnyek az ösvényen?

Háááát… nem is tudom, mit mondjak. Személy szerint előszeretettel játszom topon, és el sem tudom képzelni, mi lesz odafent, ha ez az új hírnök elszabadul… Kinézetre nagyon menő, és a legyőzése ugyanúgy felerősített hazateleportálást ad. Ami újdonság, hogy nem egy erősítést ad, hanem egy tárgyat. Ennek a tárgynak csupán egy aktív képessége van: MEGIDÉZI A HÍRNÖKÖT AZ ÖSVÉNYEN! Igen, a szörny ismét megjelenik, és a megidézéséhez legközelebbi ösvényen nekiindul a tornyoknak! Nekifut, és a hősöket, valamint minden egyéb tényezőt figyelmen kívül hagyva elkezd push-olni. Életereje az eredeti, azzal arányosan sebez (területre), és nem áll le az ösvény tolásával, amíg el nem teszed láb alól. Ami előnyödre válhat, hogy nem immúnis a tömegirányítással szemben, így megannyi eszköz a rendelkezésedre áll, hogy visszatartsd a bontási munkálatoktól.

 

1v3? Igen!

Adaptív sisak

2650 aranyba kerül az új tankos tárgy, amely szerintem nagyon jó, ötletes és stílusos is (bal oldali ábra). Na de mit is tud? Kapásból 300 életerővel, 55 varázsellenállással és 100% életerő-regenerációval gazdagít bennünket; ezentúl egy passzív képességgel is rendelkezik, amely a folyamatos sebzést képviselő mágusok ellen kiváló. Ha varázssebzést nyelsz be egy varázslatból vagy más hatásnak köszönhetően, a rövid időn belül érkező, következő ugyanilyen képesség vagy hatás csökkentett sebzést okoz.

Vízköpő sziklavértje

2500-ért lesz kapható a boltban, és alapvető statisztikái elég vegyesek és alacsonyak, 40-40-et ad páncélból és varázsellenállásból (jobb oldali ábra). Ami igazán érdekessé teszi, az a passzív és aktív eleme, amely a csapatharcokban csodát tehet. Kőbőr nevű passzívja további, ugyanilyen mértékű hibrid ellenállást ad, ha 3 vagy több ellenfél vesz körbe. Az aktív segítségével megnöveli a hőst, ideiglenesen csökkenti a sebzését, de százalékosan növeli az életerejét. Ha 3 vagy több ellenfél van a közelben, a bónusz a jelenlegi életerő 100%-a lesz (tehát egyszerűen megduplázza az életedet). Gondolj bele, mikor egy, a késői játékra felvértezett Sion a tömegbe rohan a végső képességével, majd aktiválja a hatást. A rohamhoz hasonlóan megállíthatatlan, nem? 🙂 Szerintem kissé túl erős, de persze meglátjuk, mit hoz a jövő. Ezt a tárgyat is tudni kell majd használni.


Instant szintlépés!

A támogatók kezdőtárgyai is jelentős változáson mennek át, hogy izgalmasabb és nagyobb küldetés legyen őket használni, de nagyobb előnyöket is adjanak. Az erre szolgáló küldetések egységes szerkezetben fognak működni. Ha sikerült adott mennyiségű aranyat gyűjteni a támogatói tárgy egyedi passzív hatásával, az megerősödik, és egy új hatást biztosít:

  • Az Ősi érméhez kapcsolódó tárgyak fejlesztései*: Egy elixírt biztosít, amelyet elfogyasztva azonnal kapsz egy képességpontot (továbbra is legfeljebb 18 képességpontod lehet, vagyis a képességek fejlesztése így a 17. szinten véget ér). Az ellenséges hősök kiiktatásával aranyat kapsz, valamint manát tölthetsz vissza.
  • Az Ereklyepajzshoz kapcsolódó tárgyak fejlesztései: Egy pajzsot biztosít, amely harcon kívül újratöltődik
  • A Bűbájtolvaj pengéjéhez kapcsolódó tárgyak fejlesztései: A Sarc aktiválása rövid időre megnöveli a mozgási sebességet

*Az Ősi érme mostani passzív hatása (legyél egy minion közelében, amikor meghal) unalmas, és nem lehet rá küldetést építeni. Ezért átdolgozzuk. A közeli ellenséges minionok halálukkor olykor hátrahagynak egy érmét, ha valaki más öli meg őket. Ezeket felvéve manát vagy aranyat kapsz. (Az egyik érmetípus megjelenése után a következő garantáltan a másik típusú lesz.) Ezeket az érméket kell gyűjtened a küldetés teljesítéséhez.


Mennyi védelem egy menet alatt?

A Riot mindig is szerette volna, ha nem a GYHA lenne az egyetlen lehetséges eszköz egy játékos tehetségének felméréséhez. Egy support sok assziszttal rendelkezik, idáig rendben van. Viszont egy tank, aki sok ellenfelet kiszedett, de a csapat érdekében feláldozta magát, nincs igazán értékelve. A játéktervezők úgy döntöttek, hogy mostantól megjelenítik a játékosok tömegirányításának idejét, típusát, illetve a játék során a forrását is (Kifárasztás stb.). A játék végén az elhárított sebzést és visszaadott életerőt is feltüntetik, valamint az őrszemek elhelyezését és kiszedését is figyelembe veszik az osztályzás során. Így a teljesítmény kiértékelése sokkal árnyaltabb lesz.

 

Lássuk még egyszer, hányadán áll a vásár…

Leírva még bizonyosan nem mond ez sokat nektek, de hamarosan meglátjuk, hogy is fog ez működni! Lássunk egy rövid összefoglaló videót!

További hasznos infókat itt találsz: http://eune.leagueoflegends.com/hu/news/game-updates/gameplay/bevezeto-2017-es-szezonkozi-frissiteshez

További szép hetet, kellemes ünnepeket és jó játékot mindenkinek!

Hozzászólások

hozzászólás