Üdv, idézők!

A Riot mindig tartogat számunkra egy-két meglepetést a tarsolyában, így volt ez most is, hiszen rögtön két hőssel is bővül majd a szurdok repertoárja. A ligába újonnan érkező harcosok az ún. vastaya fajhoz tartoznak, egy állati és emberi DNS keverékéből született ősi, ioniai törzshöz. (Erről bővebb leírást a következő linken találsz: http://universe.leagueoflegends.com/hu_HU/story/vastaya-field-journal/) Várható volt, hogy Camille-lal nem ér véget az új karakterek szériája, na de lássuk is, mit tud Xayah, a lázadó és Rakan, a sármőr!

Fontos tisztázni, hogy két teljesen különálló karakterről van szó, egymástól függetlenül is kiválaszthatóak lesznek a játék során, azonban megéri majd együtt játszani őket, egyes képességeik ugyanis még hatékonyabbak lesznek, ha érezhetik egymás közelségét. Kezdjük is rögtön közös (másodlagos) passzív képességükkel (a többire később rátérek). A Holtomiglan nevezetű hazateleportálás a gyorsabb visszajutást segíti a forráshoz. Ha az egyikük elkezdi a hazateleportálást, majd társa megközelíti őt, egy közös tánc keretében folytatják a teleportálást, és az idő leteltével együtt jelennek meg a bázison. Ez például akkor lehet igazán hasznos, mikor a vastayáknak sürgősen haza kell mennie, ám ellenfeleik hamar utánuk eredve kiszednék őket, ha ők elmennek, akkor az egyikük hátrébb vonulhat, míg a másik még rövid ideig tartja a frontot, és végül együtt szöknek meg a veszély elől. Vagy akár ha az egyikük a bokorban lapul, társát pedig üldözőbe vették, biztonságban lévő barátunk a B betűre kattintva elindítja a folyamatot, majd a megfelelő pillanatban társa is csatlakozhat hozzá.

Lássuk, hogy mit tudnak külön-külön, s hogy e közös táncból miként lesz győztes csata!

 Xayah, a lázadó

Xayah rendkívül megfontolt, de gyilkos lövész, és ravasz módon tud elbánni az ellenséggel, de vigyáznia kell, és érdemes végig a csata mögött maradva nyomást gyakorolni ellenfeleire. Passzív képességével tudom ezt alátámasztani, melynek köszönhetően egy képesség elsütése utáni néhány alaptámadás egyenes vonalban tovalövi Xayah pengéit, némi sebzést kiosztva a hátrébb állóknak. Ezek a támadások, valamint a többi képesség használata lila tollakat hagynak hátha, melyek az E képességgel visszaránthatóak (erről később részletesen), így az ellenfélnek nagyon vigyáznia kell, hogy merre lép.

Q képessége egy irányított lövés, mely két tollat hagy hátra. A W aktiválásakor az alaptámadások néhány másodpercig bónusz sebzést okoznak, és tollakat helyeznek a célpont mögé. Fontos, hogy amennyiben Rakan, a charme-os támogató is a közelben van, az ő alaptámadásai is bónusz sebzést kapnak. Az E segítségével (mint említettem) az összes tollat magához veszi, sebezve az útba eső ellenfeleket, illetve, amennyiben több toll is betalál, mozgásképtelenné is teszi őket. Az ulti egy tölcsér alakban történő területi sebzés, mely során 5 tollat hátrahagy. A lövés előtt rövid időre a levegőbe ugrik, megcélozhatatlan lesz, és az elsütésig szabadon mozoghat.

Rakan, a sármőr

Rakan egy igen sokoldalú eszköztárral büszkélkedő támogató, aki szövetségeseit életben tartja, és ellenfeleit is könnyedén bosszantja az ösvényen. Némileg az orgyilkosokra hajaz, hiszen stratégiájának lényeges pontja, hogy mikor ugrik be a harcba, és mikor menekül el onnan. Némi életerőre, némi varázserőre, vagy némi sebességre is szüksége lehet ahhoz, hogy igazán kiélhesse magát a szurdok táncparkettjén.

Passzívja bizonyos időközönként egy pajzsot nyújt számára, melynek töltési ideje a támadások során egyre csökken. Q képessége – társához hasonlóan – egy irányított lövés, amely ez zónát hoz létre a hős körül, ha betalál. A zóna 3 másodpercen belül, vagy ha egy szövetséges a körön belülre ér, gyógyítja a közelben lévő bajtársakat. A W  képessége aktiválásakor a kijelölt területre ugrik, majd rövid várakozás után a levegőbe löki a közeli ellenfeleket. Az E segítségével szintén elugrik, de most a kijelölt szövetségeshez sietve egy pajzsot biztosít neki. A képesség kétszer aktiválható egymás után, és a képesség hatótávja jelentősen megnő, ha hűséges vastaya társa, Xayah az oltalmazott hős. Végső képességével rövid időre felgyorsul, és áthalad az egységeken. Ez a bónusz tovább növekszik, ha egy ellenfélen átmenve elcsábítja azt (Ahri W képességéhez hasonlóan).

Tudj meg még többet az alábbi linken: http://eune.leagueoflegends.com/hu/featured/champion-xayah-rakan-reveal

Köszönöm, hogy elolvastad cikkemet!