Most egy olyan valakire került új kinézet, aki nemrég középpontban volt a felújítása miatt. Bizony ám, mostani cikkünkben nem másról lesz szó, mint Heimerdingerről, vagyis hát a legújabb „ruházatáról”. A boltban 975 RP-ért érhetitek el, ez egy teljesen reális ár. Nagyon sok átalakítást kapunk, és ez a sok átalakítás egyenként is szemkápráztató. Tehát reális az ár, de ugorjunk is neki részletesebben.

hh-banner

Amint látjátok, nem csak egy-két ruhadarabot kapott, hanem egész testét egy igazi vegyvédelmis ruha borítja, hozzá illő gázmaszkkal. Kicsit olyan mintha csak most cseppent volna a játékba, egy atomkatasztrófa helyszínéről. A ruha nagyon szép, nem csak a megjelenítő képen, hanem a játékban is látszik a belefektetett munka, és a hatalmas átdolgozás. Természetesen a ruha alatt ugyanúgy meg van, az a bizonyos robotkar, de ehhez kapcsolódóan kapjuk a másik átalakítást, mivel ezzel a karral kavargatja a különböző ellenszereket, vegyi anyagokat, illetve a fiolát is a kezében tart. Vigyázat, aki megzavarja eközben arra ráfröccsenhet pár csepp sav.

Heimerdinger_01_Hazmat

Mivel Heimerdingerről van szó, így az átalakítás a tornyait sem kerülhette el, és így a képességeit sem. Tehát minden egyes képessége át lett alakítva, és egymás közt szólva elég igényesek lettek. Alap támadásánál is nem csak az átalakított csavarkulcsát dobja, hanem azt a bizonyos fiolát is, amibe Isten tudja mit kevert. A tornyai is zöldben virítanak, illetve az általa kikevert anyagot lövik az ellenfélre, ami bizony lemoshatja a mosolyt az arcukról. Természetesen rakétáit is különböző, zöldben tündöklő vegyi gázokkal töltötte meg. A gránát sem maradt ki a sorból, mely az ellenségre pattanva a különböző hatóanyagoktól el is kábul. A végső képességével természetesen még látványosabb mindez, mivel mindegyik képességét sokkal nagyobban láthatjuk és így az átalakítások is sokkal szembetűnőbbek.

hazmatheimer

Egyedi szinkronmondatokat és érzelemkifejezőket nem kapunk. Viszont egyedi hazateleportálási animációt igen. Mikor hazaküldjük ezt a kis vegyészt, akkor hirtelen megjelenik egy szakadt szék, olyan mintha tényleg már csak a romok között ez maradt volna épen. Ebbe hátrahuppan és kényelembe helyezve magát a kar kijön a fejéből egy fiolával, majd a kezében lévővel koccint egyet. Mintha csak koccintana arra, hogy az ellenségét elolvasztotta, vagy majd elolvassza a fiola tartalmával.

Összesítve egy nagyon ötletes, szépen átalakított kinézetet kapunk, ami teljesen jól illeszkedik a karakter személyiségéhez. Külsőre egyszerű, de mégis az egyszerűsége és a kinézet témája miatt szemkápráztató. A képességeknél is teljesen jól el lett találva minden, a zöld szín is teljesen jól áll a tornyoknak, de az ellenségen még jobban. Az egyedi hazateleportálás is fején lett találva. Igazából egy nem túl drága kinézet, tehát mindenkinek ajánlani tudjuk, azoknak is akik szeretik a karaktert, de a gyűjtőknek is mivel szépen kidolgozott és ötletes, természetesen az egyedi mondatok és érzelemkifejezők kis hiányt képeznek, de még így is teljesen egyben van a hőskinézet. Tehát ne tétovázzatok, menjetek és ti is olvasszátok le az ellenfeletek arcáról azt a gúnyos vigyort. Ti mit gondoltok?