A Curse bejelentésével szinte egyszerre egy meglehetően meglepő bejelentés érkezett az Amerikában LMQ-tól.

LMQ

Eszerint a nem éppen sikertelen Season 4 után úgy tűnik szétesik a kínai alakulat, mivel Zhou „NoName” Qi-Lin, Li „Vasilii” Wei-Jun és Xiao „ackerman” Wang is a távozás mellett döntött, sőt akár még Zhang „Mor” Hong-Wei is követheti őket, amennyiben a pletykák igaznak bizonyulnak. A döntést hivatalosan nem indokoltak meg a szervezet.

Az LMQ majd egy évvel korábban döntött úgy, hogy otthagyja az kínai LPL-t és Amerikában próbál szerencsét. A tavaszi Challenger Series-ben nyújtott kiváló teljesítményük után nyáron már a legjobbak között, vagyis az LCS-ben szerepelhettek. Itt sokan lenézték őket, de bizonyították rátermettségüket és augusztusban kivívták a világbajnoki szereplés lehetőségét.

A VB-n a halálcsoportba kerültek besorolásra, ahonnan végül nem sikerült a továbbjutás és a 9-12. helyen végeztek. Ezt követően azonban valami történhetett csapaton belül, így szinte darabjaira hullott szét az alakulat.

Az LMQ:

[flag country=”cn”] Yu „XiaoWeiXiao” Xian – Mid
[flag country=”cn”] Zhang „Mor” Hong-Wei – Support

Forrás: WiLD MultiGaming