Nemrég már kipróbálhattuk az első élő tesztjénél, és szerintem sokunk számára nagyon is tetszett. Visszajelzések alapján is nagyon pozitívan teljesített, mivel evvel megszűntek az első választások és a csapat semmibe vétele, illetve mindenki tudta és most már tudja azt a pozíciót és szerepkört játszani, amit a legjobban szeret.

en_US_1

Akkor most nézzük meg kicsit a szerepköröket és magát a működését:

  • A kapitány, aki létrehozza a játékot, illetve beállítja, hogy milyen szerepkörre van szükség. Mindemellett eldöntheti, hogy a szerepkörre jelentkező játékos megfelel-e a csapat számára.
  • Sima játékos, kitudja választani milyen ösvényen, milyen hőssel, és milyen szerepkörben szeretne játszani. A rendszer ez alapján dobja be egy csapathoz, ahol épp a szerepkör és az ösvény alapján hiányzik egy játékos

Szerepek

  • Mágus (Mage), nagy varázserővel rendelkező hős
  • Tank (Tank), nagy életerővel, varázsellenállással vagy épp páncéllal rendelkező hős
  • Támogató (Support), van olyan képessége, amivel valamiképpen támogatni tudja a csapatát vagy épp a társát
  • Orgyilkos (Assassin), olyan képességei vannak, amellyel ki tudja cselezni ellenfelét
  • Lövész (Marksman), nagy hatótávolsággal és sebzéssel rendelkező karakter

Ösvények

  • Alsó Ösvény (Bottom Lane), ide általában egy támogató és egy lövész érkezik
  • Középső Ösvény (Mid Lane), ide általában vagy orgyilkost vagy pedig mágust hoznak
  • Felső Ösvény (Top Lane), ide tankot vagy pedig orgyilkost hoznak
  • Dzsungelharcos (Jungler), ide tankot vagy pedig orgyilkost hoznak

A csapatépítő egy külön játékmódnak számít, és csak nomál játékban elérhető (rankeden nem), ekkor külön ki tudjátok választani új játék indításakor. Jó szórakozást hozzá!