Üdv, idézők!

 

Először is… ha a hosszas, személyes élményáradat és fejtegetés  nem esik az érdeklődési körödbe, a bevezetőt nyugodt szívvel ugord át! 😉

Nemrégiben olvastam egy cikket egy érdekes jelenségről, talán egy-két hete lehetett. Egyes játékosok, mikor a forrás közepén található körbe álltak, hősük rövid ideig alvó állapotba került, és rózsaszín buborék vette körül. Bár magam ilyet nem láttam, de már többen sejtették, hogy egyféle easter egg lehet ez, mondjuk a következő hőst illetően. Nos, igazuk volt. A tegnapi nap érkezett meg Zoe, az Alkony szellemének hőselőzetese, egy 1:18 másodperc hosszú videó, valami egészen érdekfeszítő.

A legtöbb hős előzetese, bemutatója láttán egyféle izgalom fog el, hogy mikor próbálhatom ki én is végre; ezúttal máshogy volt. Az első 10 másodperc egyenesen kiábrándított, utána valamivel pedig elfogott a nevetés. A Riot egyszerűen olyan idétlen, mégis kreatív munkát adott ki a kezéből, ami igazán ámulatba ejtő volt számomra. Kezdetben olyan volt, mintha valamilyen félreanimált Lux-kinézetet látnék a képernyőn. Később Annie jutott eszembe, az eddig veretlen középső ösvényes cukiság. Aztán Lulut láttam benne. A nevéről pedig Shenre asszociáltam. Végül teljesen elvesztem; fogalmam sem volt, hogy ki ez, mit keres a szurdokban, hogyan működik, és főleg, hogy miként fog valaha is a LoL világába integrálódni, beilleni. Nos, leginkább sehogy. Zoe valami teljesen újszerű, a szokásos hősöknél jóval konkrétabb és tematizáltabb, egy tipikus „új generációs” karakter. De hát, a játék az, amit a fejlesztők és mi együtt annak tartunk. Most már ő is a részét képzi ennek a ligának. 🙂

 

Nos, lássuk is a videót, mielőtt elkezdenénk szaporítani róla a szót!

Űrutazó tinik?

Mit látunk a videó elején? Nos: 12TM (www.pegi.info) 😀

Jó, komolyra fordítva a szót, Az űrben, a semmi közepén hirtelen nyílik egy portál, és kiugrik belőle… egy kistermetű leányka. Már érződik, hogy valami zavar támadt az erőben. Olyan, mintha a Szingularitás játékmódban, a sok Thresh közé behelyeznénk Elementalista Luxot, és meg kellene találnunk a képen a furcsaságot. Ez a probléma viszont feloldódik a karakter első mozdulataiban, ahol érdeklődő és tudatlan fejjel tekint körbe. Ez arra enged következtetni, hogy egyféle világok közötti utazóról van szó, egy erős mágiával felruházott, szelíd teremtményről. Ebből a viszonylag (!) lassú jelentből aztán hirtelen a csatatérre ugrunk, ahol megkezdődik az akció.

 

Villangó

Először egy film jutott eszembe Zoe játékstílusáról, az Arthur és a villangók, amely utalhat a játékstílus módjára, illetve szóviccként is értelmezhető. Megfigyelhető ugyanis, hogy az ő üldözésének alapeszköze, hogy többször használja az Átvillanást. Első ránézésre csak csodálkoztam, hogy milyen „ópé” lesz, majd többszöri nézésre lettem figyelmes a talajon fekvő kis buborékokra – a mások által használt idézői varázslatokból táplálkozik.

Érdemes megfigyelni, hogy villanások után magát a hőst is buborékok veszik körül, amik – első ránézésre – az alaptámadásait erősítik, és apró ugrásokat tehetünk meg vele, egészen mintha csak táncolnánk a harctéren. Ez kissé Ahri 3 rókatüzére vagy 3 rohamozó lövésére emlékeztet, némileg eltérő mechanikával.

Ezután Tristanát tűzik ki célul, és egy távoli pontra lő ki egy energiagömböt, majd ellenfelét célozza meg vele. Ezt később Aurelion Solra helyezi, és a videó során mindkettővel végez – ebből arra következtethetünk, hogy ez lehet a legerősebb, elsődlegesen sebző alapképessége –  de ez még csak találgatás.

A következő részletben talán a végső képességet láthatjuk, egy nagy hatótávolságú lövedéket, ami egy tócsát hagyott a célterületen. Az ebbe sétáló ellenfél körül egy időzítő jelent meg, ami körbeérését követően elkábította a célpontot. Nem csak elkábította, hanem elaltatta, ami az összes animációt megállította, és Rammus az aktuális „pózban” maradt. A videó legvégén egy enyhe utalás található: figyelem, ez Morganát megszégyenítő stun időtartam lesz! 🙂

Az utazó személye a csillagkovács ellen bevetett képességében bontakozik ki: egy portált nyit, a kijelölt helyre ugrik, majd visszatér az eredeti pontra. Egy kicsit LeBlanc játékstílusára emlékeztet, mégis egy más jellegű képességről beszélünk, nem a sebzést, hanem a trükköt, a megzavarást és a távolság áthidalását tűzi ki célul.

 

Skillshot hősök, vigyázat!

Az utolsó jelenetben egy nagyobb harcot láthatunk, egy gyors látogatást az alsó ösvényre. A támogató az utlival való kezdeményezés láttán azonnal lelécel, de hibásan, ugyanis Zoe ezt használja ki, és a villanást felvéve ugrik Jinx után, aki jól lereagálja az altatást, ám az Alkony szelleme nem adja fel. A kétségbeesett lövész kénytelen harcba keveredni, ám a korábban elhasznált menekülésének segítségével ezt is kikerüli ellenfele. Végül egy megérdemelt győzelmet láthatunk az új mágus részéről.

 

 

A liga jókedvű harcosa

 

A videóban többször is láthatunk tőle hangulatkeltő mozdulatokat, hallhatunk vicceket és gúnyokat. Fontos szerepet játszik képességeiben a buborék, ezt a hamarosan érkező hőstörténetében biztosan viszont látjuk majd. A kidolgozás a többi hőshöz képest némileg valósághű, egy igazi fiataltól csupán néhány, de azért alapvető jellemző választja el, ilyen a hasát fedő fémdísz, vagy a test alakja, formái, arányai. Mégis sokkal modernizáltabb és emberközelibb, mint a legtöbb karakter.

 

Az is különös, hogy a legtöbb mágussal (esetlegesen mágus-orgyilkossal, ki tudja) ellentétben nem gyilkos szándékú, kegyetlen, sokkal inkább élettel teli és pörgős személyiséggel látták el, ezzel egy tág körű, szelídebb célközönségnek tettek eleget.

Érdekes volt eljátszani a gondolattal, hogy vajon mennyire aktívan fogják használni ezt a hőst a jövőben. Az augusztusi Fejlesztői naplóban a hősök megalkotásának pilléreiről beszéltek, melyben említették a népszerű és rétegkarakterek fogalmait is. Így felmerült bennem a kérdés: Zoe hova fog tartozni? Mindenki szeretni fogja, vagy kevés játékos main karaktere lesz majd? Meglátjuk, mit hoz a jövő, addig várunk türelemmel, és izgulunk, és játszunk! 🙂

Mindenkinek szép napot!