League of Legends

Mit gondolnak a rajongók a játék 2015-ös évéről…

2015 röviden

Kemény évet zárt maga után a League of Legends. Az esztendő alatt folyamatosan jöttek a hősfrissítések, a kinézetek, a játékbeli ünnepek és még nem is említettük az LCS illetve a VB izgalmait. Az év legelején, arcon csapott minket rakétáival a megújult Tristana, majd ránk ragyogott a Holdünnep éjjeli fénye, Zilean és Ashe is kapott egy kis frissítést, DJ Sona is elbűvölt minket csillogó új effektjeivel és zenéivel, majd a nyár bejövetelével belecsöppentünk a Medencés buli izgalmaiba, amit követettek a Bilgewateri események, történetek, játékmódok. Az őszi esős napokon már a majdnem teljesen megújult Fiora okozott nekünk sok fejfájást, amit az idei Lidércjárás csak még tovább fokozott. Az évet pedig a sok hős és tárgyfrissítés, na meg a felújított Poppy zárta. Talán ezek voltak a legfontosabb idei események. Látható, 2015 tényleg sűrű volt.

A Ti véleményetek

Nemrég közzé tettünk kérdőívet, ahol ti is elmondhattátok, hogy egyes dolgokról miként vélekedetek. Lássuk, Ti hogy láttátok.

Mint említettem az idei évben sok újdonság jött, de a legnagyobb mégis az idén megjelent öt hős volt, kik mély nyomot hagytak a játékban. Rengetegen megkedveltétek Ekkot mind személyileg, mind szerkezetileg. Mindkét kategóriában vitte az első helyet, s csak épphogy lemaradt tőle szegény Tahm Kench. Érdekes módon Bardot sokatok unalmasnak vélte, hisz magasan nyerte a kategóriát. Talán ez azért lehet, mert ő egy elég rejtélyes figura, aki csak akkor lép, ha szükséges, arcát is elfedi előttünk, szólni se szól hozzánk. Sokatoknak nagy csalódása volt, habár nagyon tetszik nektek karakterileg Kindred, pedig vele inkább kiadási és játékmeneti gondok voltak, lehet épp ez az oka, hogy végül nem lett már annyira jó mint ahogy szerettük volna. Illetve ő, akárcsak Bard elég egyedi karakter, sajátos képességekkel és játékmenettel. Illaoi inkább középhelyezett lett mindenhol, egyedüli baja, hogy sokatok nem szimpatizált vele. Igaz még új hős, kell neki idő, hogy értékeit a Riot a játékhoz igazítsa.

Természetesen nem csak az új hősök hoztak színt a játékba ez évben, hanem az eddigi karakterek vizuális frissítései is mind továbbszépítették a játék világát. Poppy, Gankplank és Tristana rengeteg szavazatnak örvendhetett, ezek a hősök nagyon megtetszettek nektek, de Miss Fortune-nek és Fiorának sem lehet oka panaszra, hisz őket is sokan megkedvelték.

Az, hogy hol szerettek leginkább játszani nem okoz szerintem senkinek meglepetést, az Idézők szurdoka magasan verte a többit, de azért minden terepre érkezett szavazat.

Az év során folyamatosan jöttek az új és régi játékmódok, amikből az Egy mindenkiért tetszett nektek leginkább, meglepetésre viszont a Mészárhíd lett a legutolsó, pedig teljes új szinkront kapott bemondó és boltosok terén is.

Az Ess neki ünnepben tetszett számotokra idén leginkább, bár a nyári Medencés buli esemény csak egy kicsit maradt le. A Holdünnep elég gyér pontozást kapott, szerintem főként amiatt, hogy az már nagyon rég volt, elmúlt a varázsa.

Jöttek a szerverrel kapcsolatos kérdések. Nos, a szavazók 93,8% EUNE-n játszik meglepetésemre és csak 5.2% EUWest-en, illetve nagyon sokatok a magyar nyelvű változatot használja szerencsére, jó páran csak belekóstoltatok, s 16.4% játszik egyéb nyelven.

Elérkeztünk az egyik legizgalmasabb kérdéshez, miszerint kire várjátok a vizuális, játékmeneti, vagy teljes frissítést. A rengeteg hős közül az élmezőnyben van Warwick, Urgot, Yorick és Taric. Nagyon sokan szeretnék már őket frissítve látni, de erős középmezőnyt élvez a kívánságlistán Nunu, Fiddlesticks és Galio is. Reméljük ebből a sok hősből legalább három, esetleg négynek valóban kijön 2016-ban a frissítése valamiképp.

Bár kemény évet zárhat a játék maga mögött, az 2016-ban is biztos tovább fog nagyban fejlődni, hamarosan itt lesz az új hősválasztó, illetve a barkácsolás, szóval még sok izgalom vár ránk.

A teljes értékelést itt találjátok!

 

(Forrás: Sipka Gábor
Szerkesztette: Trod)

Exit mobile version