League of Legends

League of Legends LCS 2014 beharangozó

LMQ Tc

LMQ kezdetben egy cserecsapata volt a híres kínai Royal Clubnak. 2013 júliusában azonban elváltak az útjaik a testvércsapattal, és meglapították az LMQ Tian Ci nevű csapatot. 2013 decemberére, az új szponzor segítségével, az Egyesült Államokba költöztek, hogy az amerikai Challanger seriesben versenyezhessenek.

Céljukként azt tűzték ki, hogy feljussanak az NA LCS-re. Az LMQ tiszteletet parancsoló erővel megrohamozta a Challanger Seriest, végig fölényesen dominálva minden meccsüket. Miután sikeresen kijutottak a 2014-es nyári promo tournamentre, ahol ellenfélként az erősen gyengélkedő XD.GG-t kapták, akiket fölényes, 3-0-s győzelemmel kiütöttek, már várják a nyári szakaszt és a világbajnoksági kvalifikációt. Az LMQ-t már most úgy tartják számon, mint akik a top 4-ben fognak végezni, sőt vannak, akik egyetlen ellenfelüknek a C9-et tartják.

Csapat-összeállítás

 

Complexity

2013. július 16-án alapult meg. Az újra összeállt csapat azonnal megmutatta magát a nemzetközi e-sport porondon, mint például a Mobafire Challenger Seriesben, a PAX 2013 Spring Promotion Qualifieren és végül az LCS Spring Promotion Tournamenten. 2013 decemberében egy új mendzsment vette át a TBD szervezetet. Ekkor Determined Gaming néven kezdtek el játszani, majd meg kellett küzdeniük az EU-s veterán csapattal, az EG-vel, akiktől 3-0-s vereséget szenvedtek el a Spring Promotion Tournamenten, és így elvesztették a helyüket az amerikai LCS-en.

Az új menedzserrel és az új mid-lanerel a Complexity Gaming/Determined Gaming bejutott a 2014-es Challanger Seriesbe, és hatalmas reményekkel viseltettek az iránt, hogy újra visszanyerjék a régi dicső formájukat. A csapat mögé állt a Complexity Gaming szervezet, így a nevük Complexity Black lett, majd nagy sikereket elérve a Challenger Seriesben elérték a helyüket a rájátszásban, majd sikeresen eljutottak az LCS-be, miután a Team Coastot megverték 3-1 arányban. Előreláthatólag egy erős középcsapatnak tűnnek, bár ez a szakasz alatt változhat.

Csapat-összeállítás

 

Team SoloMid

Jól ismert mint az egyik legjobb csapat Észak-Amerikában, valamint szerte a világon is, mivel olyan eredményeket mutattak fel nagy nemzetközi eseményeken, amik okkal tették híressé őket.
Miután kiépítték az egyik legjentősebb személyiségű csapatot népszerű streameken a League of Legendsben, létrehoztak egy népszerű közösségi oldalt a solomid.net-et. Ezeket felhasználva elérték hogy a legnagyobbak közé sorolják be őket az egész világon.

2013 nyarán fennállásuk során először nem sikerült megnyerniük a regionális bajnokságot, azaz az LCS Summer Splitet, mivel másodikak lettek a C9 mögött. Abból a célból hogy fejlesszék a csapatot, lemondott a kezdő helyéről, ezzel pedig az európai sztár mid-laner Bjergsennek adta át helyét. A 2014 Spring Split már jobban ment a csapatnak, de még így sem sikerült megnyerniük, miután a döntőben 3-0-ra kikaptak a C9 ellen.

A TSM még mindig ott van a legjobbak közt, de egyre inkább harcolniuk kell a helyekért, mivel egyre több magas szintű csapat érkezik, akiknek az a céljuk, hogy elérjék a legjobb helyeket és kijutassanak a világbajnokságra. Ezen célból pedig a TSM egy év közbeni keretváltozást vitt véghez, mégpedig Xpecialt elküldték, Oddonet pedig edzővé nevezték ki, helyükre a supportként Gleebglarbu, junglerként pedig az Európában már tudását sokat bizonyító Amazing érkezett. A Solomid sikere most már rajtuk fog múlni, és az is, hogy kijutnak-e a világbajnokságra.

Csapat-összeállítás

 

Curse

A Curse kerete állandóan változik a kezdetektől fogva, még NyJacky is elment az eredeti csapatból. Season 2 teljesítményük a top 3 csapattá tette őket Észak-Amerikában. A rekordnak számító 8-0-s kezdés után egy hatalmas vesztési széria következett, amin sajnos a Gambitből érkezett EdWard sem tudott javítani.

A 2014-es Spring Split vegyes eredményeket hozott számukra. A szezont a középmezőnyben zárták, és bár sokkal állandóbb teljesítményt nyújtottak, mint az alsó csapatok, mégsem volt esélyük arra, hogy a top 3 közelébe kerüljenek. A szakasz során Zekent eltávolították a csapatból, majd helyén a veterán jungler, Saintvicious lett a support. Saint után BunnyFuFuu játszott supportként, majd a 2014 Summer Splitre az ex-TSM Xpecial játssza a supportot Cop mellett. Curse várkozva tekinthet a nyári szakaszra, bár előreláthatólag az erős középmezőnybe fog tartozni, de minden megtörténhet, így akár egy helyet is elcsíphetnek a világbajnokságra.

Csapat-összeállítás

 

Dignitas

A 2003-ban alapított csapat az egyik legjelentősebb e-sport szervezet lett, majd 2011-ben az addig Rock Solid néven ismert csapat rosterét átvéve elérték első sikereiket az IPL3-on. Ez a siker folyatódott az egész Season 2-ben ahol elérték, hogy képviselhették Észak-Amerikát a világbajnokságon. A szerencsétlenül végződött Season 3 után, ahol a remények ellenére nem sikerült kijutniuk a világbajnokságra, egy rosterváltozást kezdeményeztek, amiben KiWiKiD átvette Patoy helyét supportként, majd az ő helyét Cruzerthebruzer vette át. A nyári szakaszra pedig ismét egy rosterváltozást hajtottak végre, mégpedig 2 új tagot vettek fel, midre Shipturt, topra pedig ZionSpartant. Ezen változások következtében akár a top 4-ben is ott lehet a csapat könnyen, és mindenképpen esélyesként tekinthetünk rájuk.

Csapat-összeállítás

 

Counter Logic Gaming

A Counter Logic Gaming az egyik legrégebbi csapat a League of Legends történetében. Kezdetben csak egy kis baráti csoport volt, akiknek szenvedélyük volt a játék, majd megnyerték az akkoriban az egyik legrangosabb bajnokságot a WCG 2010-et.Ezután nem igazán találták a helyüket a legjobbak közt egyik LAN-versenyen sem.

Az elmúlt 2 szakaszban a CLG visszaesett a középcsapatok közé, majd miután a kieső jelöltek kerültek, változtatniuk kellet, hogy elkerüljék ezt a szerencsétlen helyzetet. Egy új edzőt hoztak a csapathoz, Christopher „MonteCristo” Mykles személyében, és így sikerült a top 3 csapatba bekerülni, még a gyenge szezonkezdet ellenére is. amit Dexter vízumproblémái okoztak. Miután Nien otthagyta a csapatot, a nyári szakaszra a megüresedett top-laner helyre egy igazi világsztárt sikerült szerződtetniük Seraph személyében. A CLG jó eséllyel indul így a nyári szakasz dobogójáért, sőt akár a győzelmre is esélyesek.

Csapat-összeállítás

 

Evil Geniuses

Az Evil Geniuses az egyik legnagyobb nemzetközi e-sport szervezet, akik a csapatukat Európából hozták át Amerikába, hogy az itteni csapatokkal mérjék össze tudásukat. A csapat, régi nevén CLG.EU, a Season 2 World Championshipen a negyedik helyet érte el, majd épphogy csak lecsúszott, hogy a Season 3-ban is képviselhesse Európát a világbajnokságon.

Hatalmas várokozások előzték meg a debütálásukat az LCS-en, de közel sem tudták hozni a tőlük elvárt teljesítményt, ezzel elég nagy csalódást okoztak a rajongóiknak. A szakasz végére a kiesők közé kerültek, és bár végül elkerülték a kiesést, mégis változtatásra volt szükség a keretben, így a veterán Yellowpete helyére Altecet kérték fel az ADC posztra. Az elvárások ismét nagyok a csapattal szemben, mivel senki sem szeretné, ha még egy olyan csalódást keltő szakasra kellene számítani, mint az előző volt.

Csapat-összeállítás

 

Cloud9

A Cloud9 az orbit Gaming maradványaiból újra összeállt csapat, az a csapat, akik a Season 3 kvalifikációt elbukták a Team Marnnal szemben. Hai és Lemonnation úgy döntött, hogy a csapatnál marad, és tobábbfejleszti azt. Ennek a célnak az elérése érdekében új játékosokat hívtak, köztük Sneakyt, Ballst és Meteost. A befektetésük megtérült, azzal hogy sikerült bejutniuk az LCS-re. A Season 3 nyári szakaszát elképesztő teljesítménnyel fejezték be, amely a rekordnak is számító 25-3 as győzelmi/vereségi aránnyal zárult a számukra.

Az amerikai regionális rájátszásban egyetlen játék elvesztése nélkül jutottak ki a Season 3 World Championshipre, ahol sajnálatos módon nem jött össze az elvárt jó szereplés. a 2014-es Spring Splitet 24-4 es aránnyal nyerték meg, majd a rájátszás döntőjében teljesen kiütötték a TSM-et 3-0-ra. A nyári szakasz egyértelműen legnagyobb esélyesei.

Csapat-összeállítás

Exit mobile version