League of Legends

Interjú a szerkesztőkkel. I rész: Riddler

Megkérdeztük tőletek facebook oldalunkon, hogy kit szeretnétek elsőként „meginterjúvolni”. A választásotok Riddler-re esett, így mi teljesítettük is a kérést.

 

Első kérdésünk az lenne, hogy mikor csatlakoztál a magazinhoz?

Először is had mutatkozzak be, bár szerintem páran már tudjátok, ki vagyok. Fodor Bernadett a becses nevem, 19 éves vagyok, és jelenleg kereskedőnek tanulok egy makói szakközépiskolában, habár nem ezen a pályán képzelem el magam pár év múlva, de erről majd kicsit később.

A magazinhoz márciusban csatlakoztam, egy gyors egyeztetés után Chilly-vel. Mindenki nagyon kedvesen fogadott, segítettek mindenben, hisz akkor még zöldfülűnek számítottam, és néha a kérdéseimmel talán már az őrületbe is kergettem a nagyfőnököt. Minden kezdet nehéz… tartja a mondás.
Mi volt az első célod mikor beléptél a magazinhoz?

Céljaim akkor még nem igazán voltak. Csak egy olyan közösséghez akartam csatlakozni, ahol én mint játékos, és mint szerkesztő is fejlődni tudok, jobban megismerhetem a magyar közösséget, játékosokat, és azzal foglalkozhatok amivel imádom az időmet tölteni, ami ugye nem más mint a League of Legends. Aztán ahogy telt az idő, ezek a bizonyos célok kezdtek megfogalmazódni a fejemben, és már nem csak az előbb felsoroltak miatt vagyok itt.

Az eddig belefektetett energiád már meghozta a kellő eredményt?

Úgy gondolom a kezdetek óta az oldal nagyon sokat fejlődött. Olvasóink száma hétről hétre gyarapszik, aminek fülig érő mosollyal szoktam örülni egy-egy statisztika átfutása alatt/után. Nem könnyű munka, sok időt szánok rá, ami az iskola mellett nem mondható, hú de soknak, de próbálom úgy beosztani, hogy mindenre jusson fél óra, óra.  Próbálok aktívan részt venni a magazin életében, és szerintem eddig nem vallottam kudarcot.

Milyen érzés egyedüli női szerkesztőnek lenni? Megkapod a kellő figyelmet, tiszteletet?

Nem vágyok megkülönböztetésre, azért mert nő vagyok. Persze az élet nem kívánságműsor, szóval mégis itt-ott valaki mindig belecsempész egy két utalást rá, de nem zavar, sőt néha kedvesnek tartom.  A tisztelet már más kérdés. Vannak olyanok, akik negatívan állnak hozzá dolgokhoz, de az ilyennel jobb nem foglalkozni, és inkább elszámolni tízig. Példát kell mutassunk, vagy mi. 🙂

A LoL Magyarországon kívül mely hasonló célú szervezetekkel dolgozol?

ESL-en találkozhattok még velem, a LoL szekcióban mint Trial League Admin, de ha minden jól megy, egy hónapon belül League Admin kategóriába kerülök. Nagyon komolyan veszem az ESL-t is, hiszen a magyar scene apraja nagyja heti rendszerességgel feltűnik kupákon, és mint mondtam, szeretnék én is a magyar esport növekedéséért tenni valamit, legyen az ESL adminkodás, vagy cikkírás.
Feltűnhetek még az „Egymillióan a magyar esportért” oldalán, egy-egy rövid kis hírrel, illetve a játékok.hu magazinon filmkritikákkal.

Hogyan tervezed a jövőt?

Szeretném ha az oldal még sikeresebb lenne, szeretném ha hazánkban a magyar esport minél nagyobbra növekedne, és ezért akarok valamit tenni, segíteni. Tervbe van véve egy jelentkezés a Riot-hoz, szóval mint karriert, életstílust is el tudom képzelni. Persze ehhez nem lenne rossz ha felvennének, de majd meglátjuk mit hoz a jövő, kár lenne előzetesen jósolgatni.
Általatok feltett néhány kérdés

Kedvenc csapat?

Mint szerkesztőnek függetlennek kell maradjak, de annyit elárulhatok, hogy a kék és a fehér domináló szín a kedvelt csapatomban.

Kedvenc játékos?

Azt hiszem ezt szabad mondani. Meteos az abszolút kedvenc.

Kedvenc bajnok?

Jaksz op. Viccet félretéve, igen, Jax.

Legelső bajnok amit megvettél?

Úgy emlékszek Warwick volt, úgy két éve kb.

Kedvenc ösvényed?

Felső ösvény, egy jó kis Renektonnal.

Melyik bajnokot utálod a legjobban?

Te…. ja nem. Nincs olyan amit utálok, viszont Zed ellen annyira nem szeretek játszani.

Kedvenc kinézeted?

Sárkányölő Pantheon. Nagyon jól sikerült.

Riddler-t elérhetitek itt:

e-mail: riddler@leagueoflegends.hu
ESL profil

 

Exit mobile version