League of Legends

Bemutatkozik a Mighty Snails

Rengeteg csapat alakult már olyan játékosokkal akik hittek abban, hogy feljuthatnak a legnagyobbak közé. Van amelyik csapat elérte a célját, vannak akik még most is fáradhatatlanul próbálkoznak az álmaik elérésért. Magyar csapatokban sem szenvedünk hiányt, és büszkén jelentjük be, hogy a  pár hónapja alakult Mighty Snails mostantól a szerkesztőség színeiben fog versenyezni. 

A csapat tagjai

  Békési „MS Sting” László – Csapatkapitány – Dzsungel
Sting a Mighty Snails csapatkapitánya, és egyben a Dzsungelese. Az első szezon első felében kezdte a játékot, és azóta kitartóan küzd a legmagasabb helyezésért.  Kedvenc hősei az Idézők szurdoka dzsungelében Skarner és Sejuani. 
( Semmi átlagos dzsungeles hős… se Lee Sin, se Elise. Igen, szerintünk is meglepő. ) Mint kapitány, elsődleges feladatának azt tekinti, hogy a Snails-t a legjobb három magyar csapat közé juttassa, és mint önálló játékos, ő is sokat fejlődjön az oda vezető út alatt.  Saját bevallása szerint, kedvenc csapata a Curse, kedvenc játékosa pedig Zionspartan.

 

 Harsányi „Dregonnar” Károly – Felső ösvény
A Felső ösvény koronázatlan királya Dregonnar, aki már több mint másfél éve farmolja a minionokat szabadidejében. Kedvenc hőse Singed, szóval ha ellene játszol, jobban jársz ha nem próbálsz a nyomába eredni. 
Minél több versenyen szeretne elindulni, minél jobb helyezéseket elérni. Kedvenc csapata a CLG, játékosok közt pedig képtelen választani. Megértjük…

 

 Repáruk „Däsh” Ádám – Középső ösvény
Däsh mint a többiekhez hasonlóan az első idény óta szereti a játékot, és jelenleg a Középső ösvény harcosa. Nagyon motivált, hogy a csapatot a győzelemhez segítse, és hogy a következő LoLfoglaláson már Magyarország legjobbjai ellen játsszon. Kedvenc csapata jelenleg nincs, de Dyrus viszi a játékos kategóriában a pálmát Däsh-nél.

 

 Fodor „Rendor” András – Támogató
Rendor az 1. idényben kezdte a játékot, pár héttel Däsh előtt. Mivel kezdetben barátokkal játszott, és ekkor ő vállalta egyedül a támogató szerepet, ezért ő ott maradt. Kedvenc hősei Zyra, Alistar és Leona. 
Korábban már több csapattal is sikerült top 4-be jutnia különböző versenyeken, de a jelenlegi célja a legjobb, azaz első hely. Kedvenc csapatai az Alliance és a CLG, kedvenc játékosai pedig Dyrus, Froggen és Aphromo.

 

 Drippey „Jeadnef” Barnabás – Lövész
Jeadnef, vagy ahogy a barátok hívják, Jedi is veterán játékosnak számít, mert az első szezonban ült le legelőször a League of Legends elé.
Mint lövész, kedvenc hőse Quinn. Ez a választás sem olyan tipikus, mert a legtöbben Lucian-t vagy Caitlyn-t mondanák, de ha jobban belegondolunk Quinn is van olyan jó, mint a másik kettő.
Tervei közt szerepel külföldi lan rendezvényekre való kijutás, LoLfoglaláson dobogós helyezés, és minél tovább jutni azon a bizonyos ranglétrán. 
Jeadnef eddig TSM rajongó volt, de az „öregek” távozása után, a varázs elillant. Jelenleg a compLexity-nek és az Alliance-nek drukkol. Kedvenc játékosa TheRainMan és Westrice.

A csapatot itt tudod elérni:

Mighty Snails

Exit mobile version