Hogy milyen lett az idei PlayIT? Végre a rendezvény a méreteihez méltó helyszínre költözhetett, és bár biztosan sokaknak macerásabb volt az odajutás, az tény, hogy a Hungexpo infrastruktúrája sokkal ideálisabb több szempontból is, mint a Syma volt. Bár a beléptetés még úgy is lassú volt, hogy két bejáraton lehetett megközelíteni a rendezvényt, viszont aki már bejutott, annak rengeteg hely jutott a pavilonokban, ahol egyedül a Veletech területén érződött egy picit, hogy csak félig sikerült megtölteni tartalommal a megnövekedett dimenziót.

PlayIT 2015 ősz

Kattints a képre a galéria megjelenítéséhez.

Külön érdemes kiemelni az ESL-t a kiállítók közül, amely most egy európai színvonalú standdal és nemzetközi helyszíni közvetítéssel jelentkezett, ahol a versenyszínpadokon túl még egy player’s lounge (azaz pihenőhely a játékosoknak) is helyet kapott. De más téren is nőtt az egy főre jutó hely mérete és a lehetőségek száma: rengeteg ponton lehetett leülni pihenni, számos étek közül lehetett választani a passzázson, de a nemrégiben a Foodpanda által bekebelezett NetPincér is remek ötlettel jelentkezett, hiszen kedvenc éttermedből a helyszíni standjukhoz szállították az ebédet, ráadásul kedvezménnyel. Idén sokkal jobban elmosódott a határvonal a videojátékok és a többi játék között, hiszen a „szokásos” felhozatalon túl volt itt flipper, dodzsem, gokart, mászófal és még sok más „valós” és kézzelfogható játéklehetőség a Mozdulj Gamer mozgalom és más szervezetek jóvoltából.

A videót készítette: Vladika „wuuber” Norbert (http://youtube.com/c/wuuber)

A szakmaiságot is sikerült kicsit fokozni, hiszen képviseltette magát több szakmai szervezet, többek között a JátékosLét, akik kicsit komolyabb oldaláról közelítették meg a játékok és a játékosítás kérdését. Persze, van még hová fejlődni ezen a téren (például lehetnének beszélgetések egy színpadon, és nagyobb promót is kaphatnának a szakmaibb programok), de valahol mindent el kell kezdeni. Kicsit csalódás volt, hogy videojátékos fronton kevés helyen láthattunk bármi olyan újat, amit korábbi PlayIT-en még nem, vagy ami megjelenés előtti cím lenne (pl. a The Division óriási népszerűségnek örvendett pont emiatt), de ezért az elég kései időpont is okolható (decemberig gyakorlatilag minden nagyobb címet kiadnak, hogy karácsonyra, az év legnagyobb forgalmú ünnepére meg is tudják vásárolni azokat).

Kattints a további képekhez!

Kattints a képre a galéria megjelenítéséhez.

Összességében szerintem nagyon jót tett a PlayIT-nek az új helyszín, és végre nem éreztük úgy, hogy folyton tumultusban kell araszolni, miközben mindenhol tornateremszag terjeng. Ráadásul volt annyi kütyü, színpad, beszélgetés, aktív program és (nem csupán video-) játéklehetőség, hogy talán most először alakult úgy, hogy a család minden tagja, így a szülők is képesek értelmes módon egy fél napig elfoglalni magukat, miközben a gyerkőcök kipróbálják az általuk kiszemelt játékokat. A mostani rendezvény és az új helyszín biztos alapot nyújthat a sikeres folytatáshoz és a további növekedéshez, csak ügyelni kell a fejlődés fenntartására, meg lassan illene megjelenés előtti játékokat is és egyéb exkluzivitásokat bemutatni – ez persze elsődlegesen a hazai forgalmazókon, és nem a szervezőkön múlik. A helyszín és a látogatószám mindenesetre adott ahhoz, hogy a PlayIT indulhasson a Kelet-Közép-Európa legnagyobb gamer show-ja címért.