A Team ROCCAT tegnap hivatalosan bejelentette az LCS-ben induló League of Legends csapatának végleges felállását.

A Team ROCCAT 2015

A német gamer perifériákat és kiegészítőket gyártó ROCCAT, majd napra pontosan egy évvel ezelőtt szállt be a League of Legends támogatásába, miután leigazolta a frissen LCS-be jutott lengyel Kiedyś Miałem Team névre hallgató ötöst.

A frissen felkerült alakulat egész évben kiválóan teljesített, így előbb harmadik, majd egy negyedik helyet sikerült megszerezniük az európai elit ligában. Balszerencséjükre a negyedik hely a nyári évadban csúszott b, így pont lemaradtak a világbajnoki szereplésről.

Idén viszont már egyértelmű cél a VB szereplés, ezért két helyen is változtattak a felálláson. Ennek során távozott Marcin „Xaxus” Maczka és Paweł „Celaver” Koprianiuk is. Helyükre Paweł „Woolite” Pruski és Erlend „Nukeduck” Våtevik Holm érkeztek, előbbi a Denial-ból, míg utóbbi eltiltásából érkezett a ROCCAT-hoz.

Első idei LCS mérkőzésük január 22-én lesz este 9 órakor az SK Gaming ellen.

A Team ROCCAT:

[flag country=”pl”] Remigiusz „Overpow” Pusch – Top
[flag country=”pl”] Marcin „Jankos” Jankowski – Jungle
[flag country=”no”] Erlend „Nukeduck” Våtevik Holm – Mid
[flag country=”pl”] Paweł „Woolite” Pruski – AD
[flag country=”pl”] Oskar „VandeR” Bogdan – Support

Forrás: WiLD MultiGaming