Elég sok minden történt az elmúlt napokban az LCS háza táján, és mivel két hét múlva már javában zajlanak majd az európai meccsek, úgy vélem, itt az ideje összefoglalni, hogy fog kinézni a tavaszi szezon. Vegyük sorban a változásokat.

Menetrend

Idéntől 9 hét lesz egy szezon a tavalyi 11 helyett és nem lesznek Super Week-ek se. Egy csapat egy nap csak egy meccset fog játszani és minden csapat 18 meccset játszik majd összesen a tavalyi 28 helyett, ezért minden egyes összecsapás sokkal fontosabb lesz. Ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kap a Playoff: A szezon első két helyezettje nem játszik az első körben, a 3. a 6. csapattal, a 4. az 5. csapattal játszik, a 7. csapat nem játszik a Playoffban, de automatikusan kvalifikál a nyári szezonra, a 8-9. csapat pedig a Challenger Series 2-3. csapatával játszik majd a nyári LCS helyért. A Playoff áprilisban lesz.

Ezt nem kell ragozni, régóta tudjuk, amit viszont nem, az a kiesési rendszer: a szezon végén a tabella utolsó helyezettje automatikusan kiesik és a Challenger Seriesben folytatja tovább, míg a CS első helyezettje selejtező nélkül kap egy helyet az LCS-ben. Nagy harc lesz majd az alsóházban is a bennmaradásért, hiszen az utolsónak esélye se lesz selejtezőt játszani a kövi szezonra.

Pontrendszer

Tavaly már tesztelték Koreában, idén pedig bevezetik Európában és Észak-Amerikában is a pontrendszert. Ez röviden azt jelenti, a Summer Split nyertese mellett az a csapat fog automatikusan kijutni a vb-re, aki a legtöbb bajnoki pontot gyűjti a tavaszi és nyári szezonban. A többi kijutó sorsa már a regionális selejtezőn dől majd el.

LCS_vb_kvali

Az edzők is pályakellékké válnak

Az idei évtől minden csapat mellett kötelező jelleggel ott kell állnia a coachnak a színpadnál, aki segíti a munkájukat – egyelőre csak a pick/ban fázisban, akkor viszont folyamatosan kommunikálhat a csapattal. Ez az egyik legizgalmasabb része az idei évnek, mert nagy szerepe lehet az edzőknek egy-egy meccs kimenetelében.

Közvetítések

Az EU LCS közvetítései magyar idő szerint minden csütörtökön és pénteken 18 órától, míg az NA LCS közvetítési minden szombaton és vasárnap 21 órától zajlanak majd. Változás az idei évben, hogy hivatalos Riot csatornát kap a kínai, a koreai és a tajvani bajnokság is, így szerdától vasárnapig minden nap lesznek angol nyelvű közvetítések.

Csapatnevek változása

A Riot még tavaly év vége felé hozta meg azt a szabályt, hogy egy szervezet, tulajdonosi kör vagy márka csak egyetlen csapatot képviselhet a bajnokságban (többek között ezért is oszlott fel a Samsung White és a Samsung Blue és van most egyetlen Samsung Galaxy). Ennek következményeként több csapat is nevet váltott, hogy megfeleljen a szabályoknak. Ezek az alábbiak (régi név -> új név):

NA:

  • Team Curse -> Team Liquid
  • Evil Geniuses -> Team Winterfox
  • LMQ -> Team Impulse

EU:

  • Alliance -> Elements

Fantasy LCS

A tavalyi évhez hasonlóan idén is lesz Fantasy LCS, ez pedig már a jövő héten elindul. Egy-két dolog módosult (pl. lesz üzenetküldés idéntől), de az alap maradt ugyanaz: állítsd össze a saját LCS csapatod a profikból és gyűjtsd a pontokat a játékosok teljesítménye alapján!

Összességében, biztos, hogy sokkal érdekesebb és összetettebb lesz az idei bajnokság, főleg a több csapat, kevesebb meccs arányát tekintve. Sokkal jobban fog számítani 1-1 meccs a pontrendszer miatt, és nem győzöm hangsúlyozni az edzők szerepét!

Ti hogy látjátok, izgalmasabb lesz az idei szezon?