A jelenlegi helyzet

Sajnálatos tény, de jelenleg a legtöbb profi játékos az EUW kiszolgálón tengeti napjait, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy amikor kettészedték a két európai régiót, ott alakultak ki a számukra kedvezőbb körülmények. A Riot az eredeti szétválasztáskor nem ügyelt erre igazán, csak azt szerette volna elérni, hogy csökkenjen a terhelés az egyetlen kiszolgálón, és kétfelé szedje a népeket. Mivel akkor nem volt elég szigorú azzal kapcsolatban, hogy ki és hová tartozik, így felborult az egyensúly.

Manapság az EUNE a lenézett kiszolgáló, és az EUW a favorizált.

Mely országok tartoznak az EUNE régióba?

Mint ahogy az az alábbi képen is jól látszik, földrajzilag tényleg az északi és a keleti országok kerültek bele a kalapba, mégpedig nem is kevesen. Vannak köztük kisebb piacok bőven, amelyekre valószínűleg sosem fog komolyabban odafigyelni a Riot, de olyan nagyobb országok is ide lettek sorolva, mint Svédország, Finnország, Norvégia vagy Lengyelország. Az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap Szlovénia, Románia és Magyarország is, bár érezhetően csak másodvonalbeli országként kezelik ezeket a piacokat.

Így osztották fel országok szerint a két régiót.

Így osztották fel országok szerint a két régiót.

A félreértések elkerülése végett, és mivel számos EUW kiszolgálón meghirdetett rendezvény van még mindig hazánkban is, szeretnénk leszögezni, hogy Magyarország hivatalosan az EUNE régióba tartozik.

Milyen erőfeszítéseket tett eddig a Riot a helyzet stabilizálására?

  • Elsőként is bevezették a regisztrációnál a régióalapú korlátozást. Ez azt jelenti, hogy aki most újonnan regisztrál, már csak az EUNE kiszolgálót választhatja az ebbe a régióba tartozó országokban. Ez azonnali változást nem hoz, de ahogy jönnek majd az újabb játékosok, szép lassan megjelenik egy új generáció.
  • Másodsorban januárban volt egy ingyenes fiókátviteli akció. Nincsenek adataink arra nézvést, hogy hányan éltek a lehetőséggel, de ezt szerintünk nem promózták és nem támogatták meg eléggé a Riot részéről ahhoz, hogy jelentős változást lehessen elérni a segítségével. Bízzunk benne, hogy a magyar kliens megjelenésekor szintén lesz majd ilyen akció, így akik nem kapcsoltak időben, át tudnak majd a későbbiekben is költözni további költségek nélkül.
  • A harmadik lépésként a Riot elméletileg csak az EUNE kiszolgálón játszó játékosoknak fogja elérhetővé tenni a magyar nyelvű klienst. Ez azonban elég könnyen kijátszható, hiszen a magyarítás minden játékos gépén ott fog figyelni a frissítéssel együtt letöltött fájlok között, és csupán egy fájl kézi módosításával máris bármelyik támogatott nyelv beállítható.

Mi várható a jövőben, és mi lesz a versenyekkel?

Várhatóan a Riot a magyar kliens megjelenésével egy időben be fog keményíteni. A hazánkban (és a régióba tartozó egyéb országokban) szervezett versenyekhez csak akkor fog ajándékokat (RP pontot, hőskinézeteket stb.) biztosítani, ha azt az EUNE kiszolgálón rendezik meg. Talán ez lesz a legszigorúbb és egyben leghatékonyabb módja annak, hogy a felhasználókat a régiójuknak megfelelő kiszolgálókra tereljék.

Akár még az is előfordulhat, hogy a magyar nyelvű játékostámogatást is régióhoz köti a Riot, azaz hiába vehetnéd igénybe magyar nyelven ezt a szolgáltatást, az EUW-es hibajegyeket csak az ott támogatott nyelveken válaszolják meg. Erre vonatkozóan semmilyen információnk nincs még, de ez is egy eshetőség.

Ennek következtében megszűnnek majd az EUW-re kiírt versenyek, és elég hamar átköltöznek majd az élvonalba tartozó játékosok is a másik kiszolgálóra, bár az biztos, hogy ez nem az egyik pillanatról a másikra fog megtörténni, és egyáltalán nem lesz fájdalommentes.

Jinx már alig várja a költözést. :)

Jinx már alig várja a költözést. 🙂

Milyen hatások várhatók?

  • Az egyik legfontosabb, hogy egy halom új játékos jelenik majd meg a League of Legends világában. Azok a játékosok, akik eddig a magyarítás hiánya miatt nem vettek részt a játékban. Hogy ők milyen színvonalat képviselnek, ez majd idővel eldől, de valószínűleg teljesen átlagos lesz az összkép, hiszen lesznek jó, közepes és rossz játékosok is közöttük, mert ezt a nyelvi korlátok nem igazán határolják be.
  • A másik fontos változás a rangsorban fog jelentkezni, hiszen ha átköltöznek az élmezőnybe tartozó játékosok, akkor hamar megváltozik az élmezőny összetétele az EUNE kiszolgálón. Ez az egyedüli olyan pont, ami miatt a Riotnak érdemes elgondolkoznia azon, pontosan mikor szeretne bekeményíteni a feltételek terén, hiszen ezzel (másodjára is) felboríthatja a kiszolgáló egyensúlyát.

Remélhetőleg a folyamat végére egy egészségesebb, játszhatóbb és minőségibb EUNE kiszolgáló jön létre, ami párba állítható lesz majd nyugati társával.

Akkor most kezdjek pakolni, és költözzek?

A mi álláspontunk az, hogy amint ismét meghirdet egy ingyenes fiókátvitelt a Riot, érdemes átköltözni EUW-től EUNE-re. Lehet, hogy a fenti változások nem az egyik pillanatról a másikra következnek be, de hosszú távon mindenképpen el fogja érni a Riot, hogy mindenki a régiójának megfelelő kiszolgálón játsszon, és egy idő után több hátrány érheti azokat, akik az EUW-n ragadtak. Mi szóltunk időben!