Gondolom sokan hallottátok, hogy a League of Legends Magyarország és az Esport Cinema közösen szervezi mostantól a LoL Viewing partikat, összeszedünk nektek egy kis információt a rendezvényekről, hogy könnyebben tudjatok tájékozódni.

Helyszínek

Ígértük, hogy a Pólus mozin kívül máshol is fogunk vetíteni. Részben megtartottuk, de részben töröltük az ötletet. Azért csak részben tartottuk meg, mert a tervezettnél kevesebb helyen fogunk tudni vetíteni. Jelenleg ami biztos, az kizárólag Nyíregyháza.

Részletek

Budapest, Pólus mozi

Az alapötlet a redditről jött még, úgy 2013 nyarán. Ott olvastam róla, hogy egy régebbi mozi Amerikában rendezett egy ilyen „viewing partyt”. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán ez Magyarországon is működhet. A tavaly októberi világbajnoksággal akartuk kezdeni, de akkor még sajnos nem találtunk helyet hozzá, de láttuk, hogy a Lurdyban az Otherworld szervezésében volt egy ilyen, hatalmas sikerrel. Ezután találtunk rá a Pólus Mozira, ahol immáron a hatodik rendezvény fog folyni.Kétségkívül a legsikeresebb az áprilisi Európai és Észak Amerikai LCS döntők voltak,amiket végre sikerült megvalósítanunk, amin közel ezeregyszázan vettek részt. A hangulat kiváló volt, nem lehetett rá panasz, és ez igaz volt mind a májusi ALL-STAR vetítésre is, aminek a hangulatáról Piercetheheaven gondoskodott, hogy olyan felejthetetlen legyen. Nehéz szavakba önteni milyen is egy ilyen rendezvény. Egy helyen, egy dologért, ennyi ember. Az üvöltözések, a szurkolások, a kiabálások, a taps egy- egy akció után, Fergeteges. Mondhatnám azt is, hogy a magyar közösség ezeken a viewing partykon rendesen kitesz magáért, öröm ezeket az arcokat látni, úgyhogy aki teheti, vegyen részt legalább egy ilyenen, nem fogja megbánni. Olyanfajta érzés megy át az emberen, amikor a tömegben ül a barátaival és szurkol, hogy azt nem lehet csak úgy „elmesélni”. A mostani VB vetítésről itt olvashatjátok a részleteket.

Nyilatkozott Maeddox az Esport Cinema vezetője.

Nyíregyháza

Eljött a nagy pillanat, amikor leleplezzük, hogy hol is lesz Nyíregyházán a vetítés. Rengeteg helyen jártunk, és végül úgy gondoltuk, hogy a Nyír Pláza a legalkalmasabb a vetítésre. A vetítés részletei, az időpont kivételével, hiszen ez fix mindenhol, még változhat, éppen ezért erről most nem árulunk el többet. Egyet megígérhetek, aki eljön annak egy felejthetetlen délelőttje lesz. Tehát ne tervezzetek erre a napra semmit! A részletek hamarosan itt.

Frissítés!(2014.10.09.)
Készen van a plakát amiről sok mindent megtudhattok. A jegyek foglalása, jövőhét hétfőtől.

lolvb

Győr

Nagy örömmel jelentem be, hogy sikerült összehozni a Győri vetítést is. Az aranyparton a Bahnhof Győr Lapos Tanszéken lesz megrendezve az idei világbajnokság fináléjának győri „viewing party”-ja. Időpont: október 19. vasárnap, reggel 8:00. Hozzatok magatokkal személyi igazolványt is!

További részletek ITT.

cccckicsinyitett