Végre bekerült

Bekerült a várva-várt Hexakill játékmód, azaz 6-szoros ölés játékmód, élő kiszolgálókra.

Maga a játékmód

Maga a játékmód egy újonnan kitalált mód. Itt 6 hős harcol 6 hős ellen. Ebből kifolyólag lehetséges nem csak az 5-szörös hanem a 6-szoros ölés is, tehát a Hexakill Ez a kis újítás elég izgalmassá teszi a játékot bár korán sem olyan izgalmas, mint pl. amikor ugyanazzal a hőssel lehetett mindenkinek játszani (One for All). A játékmód egyébként csak egy esemény, tehát nem örökké lesz elérhető. A játék térképe: az Idézők szurdoka.

Amiért ajánlom

Én személy szerint ajánlom, hogy mindenki próbálja ki, ameddig lehet, hiszen nem sokban különbözik a sima 5v5-től. A játék egyébként kb. ugyanolyan hosszú, mint egy átlagos normál játék. A második dolog amiért ajánlom, hogy ebben a módban nem csak a pentakill „a nagy cél” hanem a Hexakill.

Vélemények

Összefutottam pár magyarral EU Nordic  & East kiszolgálón ebben a játékmódban, és megkérdeztem mit gondolnak róla:

TuchieHUN: „Mindenképpen örülök annak, hogy  a Riot törődik a játékosokkal, hogy folyamatosan új játékmódokat tervez a játékosok számára. Azt sajnálom az egészben, hogy ilyen kevés időre maradnak bent ezek a szervereken. Annak viszont nagyon örülök, hogy a Riot sokszor talál ki újdonságokat.”

haxatax: „Szerintem ez az új játékmód egy remek ötlet. Én annak örülnék a legjobban, ha ezt meghagynák tovább, mint ahogy az ARAM-ot. A játékmód egyébként nagyon tetszik, hiszen most már új célt tudok kitűzni magam elé: a HEXAKILL-t.”

Média

Képek

Készítettem pár képet a játékmódról: (Figyelem a képeken szereplő idézők beleegyeztek ezek megjelenítésébe)

LOLL

LOLL2

League of Legends 2014-02-20 20-44-02-25

League of Legends 2014-02-20 21-41-12-30

League of Legends 2014-02-20 19-58-44-26

Videók