A Riot bejelentette, hogy a közelgő League of Legends Season 3 World Championships-re augusztus tizenötödikétől kezdve válthatunk jegyeket, csendes-óceáni nyári időszámítás szerinti 12:00 órától. A Riot e-sportokért felelős igazgatója, Whalen Rozelle egyik bejegyzésében közölte, hogy a jegyek árát egyelőre nem állapították meg, de a tavalyihoz hasonlóra kell számítani.

A rendezvényt a Dél-Los Angeles-i USC Galen Centerben és a Staples Centerben tartják, ahol a középdöntőket és a végső döntőket nézhetik meg a helyszínen tartózkodók.  Rozelle nyilatkozott még egy egy korábban ismeretlen harmadik helyszínről is, ahová majd szintén lehet jegyet váltani egy kisebb csoportnak, ezt a helyszínt egyelőre „Egy Los Angelesi-i stúdióként” említik.

A Riot menetrendje szerint a selejtezők szeptember 15-től 17-ig, valamint 19-től 21-ig fognak lezajlani, ezt követik az elődöntők szeptember 23-án és 24-én, melyeket élőben közvetítenek. A selejtezők 40 meccsből fognak állni, ahol is minden csapat kétszer játszik egymással, és a jobb csapat jut tovább. Az elődöntőkben Best-of-three formula következik, ami azt jelenti, hogy az a csapat nyeri meg az adott fordulót, aki először győzi le kétszer a másikat. A döntőkben viszont best-of-five lesz, vagyis amely csapat négyszer győz, az lesz a bajnok.  Ha további információkra vagytok kíváncsiak a rendezvénnyel kapcsolatban, akkor az alábbi linken nézzetek szét.lcs_0109_comp-eng_0