Az Egyesült Államok kormányával folytatott hosszas tárgyalások végére a Riot Games elérte, hogy az Amerikába érkező játékosok könnyebben juthassanak vízumhoz.

A Riot nem aprózza el, hiszen hosszas és küzdelmes tárgyalások során elérte, hogy a kormány hivatalosan is elismerje a League of Legendset mint e-sportot. Ez pedig azzal jár, hogy professzionális sportoló címszó alatt a kiemelkedő játékosok vízumot igényelhetnek az Egyesült Államokba, és ott tevékenykedhetnek ezen a téren. A Riot egyből bejelentette, hogy ennek következtében sokkal jobban oda tudnak majd figyelni a nem amerikai tehetségekre is.

A harmadik versenyidény döntőjét október 4-én rendezik meg Los Angelesben, ahová több mint 10 ezer embert várnak.lol-season3