Üdv, idézők!

Megérkezett a 7.12-es frissítés, melyben nem találunk ugyan hősátdolgozást, vagy új karaktert, de mindenképp érdemes figyelemmel kísérni a változásokat, főleg a támogatóknak, illetve egyes hősökkel játszóknak, mint Rek’sai, Xayah és még sorolhatnám.

Zac nerf?

Szokás szerint sok hős részesült kisebb csiszolgatásban, csak a fontosabbakat említeném meg:

  • Camille 2. Q képessége többet sebez, és többször kaphat pajzsot is.
  • Corki mostantól 80% AP alapsebzést kap, és nő a támadási sebessége.
  • Ivern pajzsának sebzése visszaesett, akárcsak
  • Jhin Q képességének alapsebzése, bár ebben az esetben a fizikai szorzó növekedett a sebzés 40-60%-ára. A négy lövéses ultija viszont erősödött.
  • Jax felerősített alaptámadása bónusz hatótávot kapott.
  • Kindred mostantól nagyobbat üt a korai játékban, és kevesebb manát fogyaszt.
  • Malzahar végjátékbeli sebzése csökkent, míg
  • Rek’sai alapértékei nőttek.
  • Rumble változtatásai elég változatosak, hiszen a hőpontok, ereje fő forrásai lassabban fogynak, viszont fő fegyverét, Q lángszóróját ritkábban húzhatja elő tarsolyából. Emellett W pajzsa is erősödött, időtartama viszont csökkent.
  • Xayah töltési időt,
  • Zac sebzéscsökkentést kapott ballagásra :).
  • A Megbecsült feltaláló és a Tövisek úrnője egy rendkívül érdekes trükköt nélkülöz ezentúl, melynek segítségével a tornyok és növények úgy találtak rá az ellenfélre, hogy gazdájuk kijelölte alaptámadása célpontját, de végül nem támadta meg – kis építménye viszont igen. (Ki érti ezt? 😀 )

Support-őrület a Riotnál

Az Iron solrik medálja és a Megváltás jó kombónak számít sok támogató számára, kicsit talán unalmas is. A medál kissé specializáltabb lesz a tankoknak, hiszen a belőle származó pajzs ereje a bónusz életerő százalékán fog alapul

 

ui.: A Megváltás is kisebb finomhangolást kap, veszít “tankos” értékeiből, de a mágus-támogatók örülni fognak a változtatásnak. A Zeke szövetsége (új névvel büszkélkedhet) mostantól új passzívként erősíti a szövetségesek alaptámadásait, ha a közelükben elsütöd a végső képességed. Emellett nem ad varázserőt, hanem varázsellenállást, így tankosabb hősökkel érdemes ezt választani. Athéné grálja kisebb erősítést kap, a más forrásból szerzett mana-regennel arányosan ad varázserőt. A vezérzászló megkapja a Toronyiránt nevezetű passzív képességet. A Lovagi eskü CDR-t ad élet-regen helyett. Az Igaz dicsőség aktív lassító hatása passzívként fog működni, ha ellenfél jár a közelben. A Jégkori lepel sok tárgy alapanyaga lett, a Felemelkedés talizmánjával együtt olcsóbb lett, viszont spórol a páncéllal. 🙂

 

A fejlesztők figyelmet fordítottak a támogatói küldetések vizuális effektusaira is. A többi szerep kezdőtárgyai (úgy értem, a Doran-kollekció) is frissítést kaptak, a gyűrű manavisszatöltő hatása egyedi lett, tehát nem halmozható, a pajzs költsége pedig nőtt.

 

Egyéb nyalánkságok

Hamarosan elérhetővé válik az elvégzett tömegirányítás összesített időtartamát jelző meccsvégi statisztika. Az orgyilkosok túlélésért folytatott harca, a Vérhold játékmód már elérhető. A most regisztrált csiszolatlan gyémántok könnyebben juthatnak 1-ről a 30-ra, kis mértékben csökkent az összegyűjtendő TP mennyisége.

Egy új esemény is kezdetét vette, Riven és Yasuo harca a hajnal és az éj képében. Ezzel két legendás skin, valamint értékes jutalmakért teljesíthető napi küldetések is érkeznek. További érdekességeket itt találsz!

 

Jó játékot kívánok, találkozunk a Szurdokban!