Üdv, idézők!

Nem mai hír, hogy az új hős Kayn néven érkezik hamarosan a Ligába, de az alábbi érdekességek közül bizonyára lesz pár dolog, amit nem tudtál róla. Az elkövetkező sorokban 5 információt, illetve tippet, trükköt, tanácsot találsz, melyek fontosak lehetnek az árnykaszással kapcsolatban. Csapjunk is a levesbe! 🙂

  1. Teljes neve Shieda Kayn, Noxusból származó hétköznapi srác, akit kiskorában hadba küldtek az ártalmatlan ioniai lakosokkal szemben. Az ellenséges had megérkezése után vérontás vette kezdetét a harcmezőn, ahol Kayn végül egyike lett a szerencsés túlélőknek.
  2. Az Árnyak Rendjének vezetője, az S7-es AD orgyilkos metaként ismert Zed 🙂 a csata végén rátalált a szerencsétlen sorsú, mindössze 10 éves gyermekre, és felkarolva maga mellé állította őt. Kayn kivételes ütemben fejlődött a kiképzés során, emellett idővel egyre gőgösebbé vált, végső céljául azt tűzte ki, hogy egy nap legyőzi Zedet is, és átveszi helyét a rend élén.
  3.  Kayn találkozása az ő nevezetes fegyverével egy igen különös történet. A rend egykori otthonába küldte őt egy, a noxusiak által felfedezett, hatalmas erőt képviselő kasza elpusztításának céljából. Fennállt ugyanis a veszélye, hogy az ellenség élesben is bevetheti a nagy hatalmú fegyvert Ionia ellen. Kayn azonban más terveket szőtt. Megragadta a fegyvert, lehetőséget látva ebben a hatalom megszerzésére. A kaszában azonban Rhaast, egy Aatroxhoz hasonló darkin lélek lakozott, aki megpróbálta átvenni viselője felett az irányítást. Kayn azóta küzd az akkor rászabaduló kísértettel és a romlással. Kayn örök küzdelme játékbeli harcmodorában is megmutatkozik, passzív képessége, a Darkin kasza erre épül. Ennek segítségével több hősosztályt, szerepet is magára húzhat, a megfelelő játékkal orgyilkosból egy tankosabb figurává válhat.
  4. Amennyiben sikerül kivégeznie egy távolsági harcost, a darkin szellem háttérbe szorul, és az árnyak orgyilkosa feltörekszik belőle. Ez a harc elején bónusz sebzést biztosít neki, emellett nő pár képességének hatótávja, és a lopakodásban is ügyesebb lesz. Ha egy közelharcosra teszi rá a mancsát (vagyis a kaszáját, bocsi), akkor Rhaast nem kegyelmez, és darkinná változtatja harcosunkat. Ez jóval szívósabbá teszi őt, a képességek elsütésével visszatöltheti életerejét. Emellett vörösben a tankosabb ellenfelekkel szemben is tud valamit kezdeni, hiszen egyes képességei százalékosan sebeznek, illetve némi tömegirányítást is képvisel ebben az alakban.
  5. Ha már a képességeknél tartunk, a  Kayn-ulti egy igazán vérfagyasztó jelenség, és sokféleképpen használhatod. Az elsütés során Kayn rátapadhat a célpontjára, néhány másodpercre megszállhatja őt, majd a kijelölt irányba ugorhat ki a „gazdatestből”. Az ugrás rendkívül gyors, és hatalmas sebzést okoz az áldozatnak. Na de mire is jó ez igazán? Egy szemtől szembeni harc esetén jól jöhet, ha az ellenfél belátja, hogy az árnykaszás jön ki belőle jobban, és menekülőre fogja. Ilyenkor több másodpercre is a nyomában maradhat, majd egy jó helyzetben elé ugorva csapdába csalhatja. Ha az ellenfél felső ösvényét például Shen képviseli, és éppen mindketten az alsó ösvényre készülnétek, ráugorhatsz az éppen teleportáló Alkony szemére, megspórolva ezzel egy teleportot, vagy pár értékes percet magadtól. Ez csupán egy példa a százból, kísérletezz!

 

Ezúttal egy hosszabb videót mutatnék nektek, egy 7 perces bemutatót Kayn képességeiről és animációiról. Sajnos a hangját egyelőre csak angol nyelven hallhatjuk, de hamarosan érkezik a szinkronhang is.